[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> !ALROVAT_NEVE

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Nordschleife-blog Tesztek Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok
90
100
100

Mégsem változik novembertől a KRESZ

[origo]|MTI|2009. 10. 27., 17:42|

Szerdán sem tárgyalja a kormány KRESZ-módosításokat, mert még mindig nem zárultak le az egyeztetések. Először azt ígérte a kormány, hogy októberben módosulnak a közlekedési szabályok, majd azt közölték, hogy legkorábban november elejétől. A közlekedési minisztérium keddi közlése szerint azonban legkorábban csak december 1-jétől változhat a KRESZ.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A legutolsó tervezet szerint a kerékpárosok az autóforgalommal szemben is behajthatnak az egyirányú utcákba


Két és fél éves előkészítő munka után az ígért november elejére sem módosul a KRESZ, miközben korábban még úgy volt, hogy októberben életbe lépnek a változtatások. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-vel közölte kedden: az önkormányzatokkal alapos egyeztetésekre van szükség, mivel a módosítások több feladatot is adnak a helyhatóságoknak, például az iskolabuszokkal kapcsolatban. Itt a korábbi tervezet előírta, hogy az úttesten várakozó iskolabusz mögött meg kell állni autóval a gyerekek fel- és leszállásakor, majd ezt megváltoztatták. A legutóbbi tervezet szerint csak lassítani kell, és fokozottan figyelni.

Szollár szerint egyeztetik még a kerékpárosokat érintő szabályokat is. Itt számos olyan pontja volt a korábbi tervezetnek, amely később megváltozott, kiváltva ezzel a Magyar Kerékpárosklub tiltakozását. Például az, hogy a kerékpárosoknak az utakon szorosan az út szélén kell haladniuk, és az, hogy ahol van kerékpárút, ott kötelezően ezen kell közlekedniük. Váratlanul bekerült viszont a legvégsőnek gondolt tervezetbe az a régi kérése a kerékpárosoknak, hogy az egyirányú utcákban az autóforgalommal szemben is haladhatnak.

Amint azt mi is megírtuk korábban, a kormány célja az új szabályok legnagyobb részével a gyalogosok és a kerékpárosok védelme, az előírások egységesítése, valamint egyes korszerű forgalomtechnikai megoldások bevezetése. A tervezet több, a kerékpárosoknak kedvező új szabályt is rögzít. Ilyen például, hogy kerékpárúton legfeljebb 30 kilométeres óránkénti, gyalog- illetve kerékpárúton pedig 20 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnének. Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé tenné a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) sajtóosztálya az MTI kérdésére úgy nyilatkozott: legkorábban december elsejétől változhat a KRESZ, ha november első felében megszületik az erről szóló kormányrendelet. Szerintük két fontos szempontnak kell megfelelni a közlekedési jogszabály átfogó újragondolása kapcsán: a közlekedőknek könnyen áttekinthető és közérthető szabályozásra van szükségük, míg az intézkedő rendőr és az eljáró bíró fogózkodókat szeretne az egyes forgalmi helyzetek megítéléséhez. A minisztérium a tervezett átdolgozás során szeretné összehangolni ezeket a részben ellentétes érdekeket.

Forrás: MTI

Csaknem három évvel azt követően, hogy az utak mellett elkezdték kirakni, a KRESZ-módosítások meghatározzák a sárga fényvisszaverő táblákat


A KRESZ mihamarabbi módosítását több dolog is sürgeti. Már három hete megírtuk, amit a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn be is jelentett: a tervekkel ellentétben csak később lép hatályba az az intézkedés, amely korlátozná a sok légszennyező anyagot kibocsátó járművek forgalmát Budapesten, a Hungária körgyűrűn belül. Az intézkedés keretében - a szmoghelyzet megelőzésére - október 20-a és március 8-a között korlátozták volna a sárga színű matricával ellátott, kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó járművek forgalmát az érintett területen belül.

Mivel a korlátozás hatályba léptetéséhez le kell gyártatni a vadonatúj szabályhoz illő új közlekedési táblákat, szükség van a KRESZ módosítására. Így az intézkedést csak ezt követően, egy külön önkormányzati rendelet alapján lehet bevezetni. A szeptember 1-jétől megváltozott polgárőrségről szóló törvény miatt is szükség van a KRESZ módosítására; a jogszabály szerint a polgárőr is megállíthat autósokat, például a rendőri intézkedést igénylő közlekedési baleset helyszínén a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében, valamint az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében a gyerekek biztonságos átkelése érdekében.

Forrás: Budai Tájvédelmi Körzet /Halász Antal

Quadosok okozta természetrongálás a Budai Tájvédelmi Körzetben. Továbbra sem lehet azonosítani a károkozókat


A módosítás pontosítja a gyerekülés használatának szabályait: a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek ülését a biztonsági övhöz vagy annak bekötési pontjához kell csatolni. A tervezet szigorúbban szabályozná a rendszámok láthatóságát is, valamint meghatározza a quad fogalmát, ugyanakkor továbbra sem szabályozza az azonosításukat, pedig azt régóta szeretnék a rendőrök és a quadosok érdekvédői is.

Közel három évvel azt követően, hogy az utak mentén megjelentek, szabályoznák a változtatások, hogy a különösen balesetveszélyes helyeken nagy, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők legyenek a közlekedési táblák. A módosítás több új közlekedési táblát is bevezetne, ilyen például a torlódás jelzésére szolgáló jelzés.

A régi kritika ellenére ugyanakkor nem készül teljesen új, egyszerűbb és érthetőbb KRESZ, és amint a közlekedési tárca közölte, nem kérik majd számon a most bevezetendő szabályokat sem az autósokon.

[origo] címlapon»

Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] A villanyautót is jó lesz vezetni Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
    Forrás: Wuling Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
    Forrás: Alfa Romeo Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt! Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavatherm T 96699 AH hőszivattyús szárítógépMOST 5 ÉV extra garanciával - hőszivattyús szárítási technológia, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD kijelző...
249.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Patrik Stollarz BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »