Japán autó nyerte a napelemes járművek ausztráliai versenyét

Vágólapra másolva!
A japán Tokai Egyetem diákjai építette autó nyerte a napelemes járművek 3000 kilométeres ausztráliai versenyét. A sivatagos és kietlen, bozótos tájon rendezett futammal a "zöld" energiával üzemeltetett autók létjogosultságára kívánják felhívni a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Az 1987-től kétévente megrendezett versenyen 1993 óta nem volt japán győzelem, akkor a Honda Dream II. névre keresztelt járműve volt a legjobb. Az idei versenyen 16 országból 31, napenergiával hajtott autó vett részt. A mezőny szombaton indult Darwinból, a japán csapat Tokai Challenger nevű járgánya helyi idő szerint szerdán délután érkezet meg Adelaide északi részébe. Az ötnapos út során a csapatnak mindössze egyetlen lapos kerékkel akadt gondja. A futam második és harmadik helyezettje várhatóan csütörtökön reggel ér majd célba - mondta Mike Drewer, a verseny szóvivője.

A napelemes járművek erőpróbája mellett idén a környezetbarát, gazdaságos autók versenyét is megrendezik. Tíz gyártó, a Tesla, a Ford, a Kia, a Honda, a Hyundai, a BMW, a Skoda, a Suzuki, a Holden és a HSV elektromos járművei mellett egy alkoholüzeműre átalakított Honda postásrobogó is elindult.