Képeken az új Nissan Micra

Vágólapra másolva!
A jelenlegi Micránál ugyan visszafogottabbra sikeredett a jövőre megjelenő új generáció külseje, cserébe viszont könnyebb és tágasabb lesz.
Vágólapra másolva!

A korábban megjelent grafikák után végre hivatalos fotók is megjelentek az új Nissan Micráról, amely nyomokban ugyan hasonlít a jelenlegi modellhez, ám annál kevésbé karakteresre sikeredett az új Fiat Puntóra emlékeztető elejével. A Nissan vadonatúj V-jelzésű padlólemezére épülő Micra a gyár ígérete szerint tágasabb és mintegy 50 kilóval könnyebb is lesz elődjénél. A már jól ismert négyhengeres benzinmotorok - és a Renult-tól származó dízelek mellett - egy új háromhengeres benzines is megjelenik a kínálatban, amelyhez egy fokozatmentes CVT váltót is fejlesztettek a lehető legalacsonyabb fogyasztás érdekében. A képeken is látható ötajtós kivitel mellett készül majd egy szedán és egy egyterű változat is az új Micra padlólemezére, ez utóbbi váltja majd le 2011-ben a jelenleg Note néven kapható modellt. Az új Micra várhatóan 2010 vége felé jelenik meg a szalonokban.