Elkészítette biztonsági öveibe helyezett légzsákjainak végleges változatát a Ford. A technológia jövőre a Ford Explorerben debütál, majd idővel a cég többi modelljében is megjelenik.
A Ford még 2006-ban jelentette be, hogy el kívánják készíteni a hátsó utasokat védő, biztonsági övből felfúvódó légzsákukat, és mostanra el is készültek a technológiával. Lényege gyakorlatilag a nevében van, bár érdemes megemlíteni, hogy jelentős különbségek vannak a hagyományos légzsákok és a Ford új terméke közt.
Az övlégzsákokat kifejezetten hátsó utasok számára fejlesztették ki, mivel az elöl ülőket már jelenleg is megfelelő mértékben óvják légzsákok. Emellett ez az új légzsák hideg sűrített gázt használ, amelynek következtében negyven milliszekundumra van szüksége a felfújódáshoz. Ez egy kicsivel több időt jelent, mint a pirotechnikai elven működő többi légzsáké, de kevesebb hőt termel, amire azért volt szükség, mert a biztonsági öv jóval kisebb távolságra van az embertől, mint például a műszerfal.
A felfúvódott övlégzsák ötször akkora területet fed le egy utas testén, mint egy hagyományos biztonsági öv, így jobban osztja el a becsapódás erejét, és segít abban is, hogy az utas megfelelő pozícióban maradjon az ütközés során. Bár a Ford úgy reklámozza technológiáját, mint az első szériagyártású biztonságiöv-légzsák, könnyen lehet, hogy az amerikaiakat ebben megelőzi a Lexus, amelynek szintén jövőre érkező LFA modelljében is megtalálható lesz egy, a Fordéval szinte egyező technológia. Igaz, míg a Lexus sportmodelljének piaca igen szűkös, addig a Ford autói sokkal több vásárlóra számíthatnak. Ráadásul a Ford ígérete szerint az új öv jóval kényelmesebb, mint a hagyományos változatok, így jelentősen nőhet az azt használók aránya is.

Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?