Kiszivárgott képek az új 5-ös BMW-ről

Vágólapra másolva!
Hétfő esti hivatalos leleplezése előtt jelentek meg gyári fotók az új 5-ös sorozatról, az F10 kódjelzésű modellről.
Vágólapra másolva!

Az internetes fórumokon terjedő gyári képen az új 5-ös orra látható, ahogy kitűnik egy, az autó többi részét takaró lepel alól. Ez alapján úgy tűnik, az új modell forradalmi újítások helyett csak módszeresen változik elődjéhez képest, gyakorlatilag az új hetes által kijelölt utat követi.

Érdemes még megemlíteni, hogy az új 5-ös 2 centiméterrel lesz hosszabb, miközben a tengelytávolsága nyolc centimétert nő. Ennek köszönhetően a belső térkínálat tovább javulhat. Az autó új generációja tehát enyhén növekszik, de a súlya állítólag több tömegcsökkentő intézkedésnek köszönhetően nem változik.

Hétfő esti hivatalos bemutatója előtt a BMW nagyon keveset árult el az új modellről, amely várhatóan örökli elődje motorválasztékát, habár várhatóan mindegyik blokkon módosíthattak a mérnökök.

Az autó hivatalos bemutatója ugyan hétfőn lesz, de a sajtó számára kedden lesz egy sajtóbemutató, amelyen szerkesztőségünk is részt vesz. Ennek megfelelően kedden egy rövidebb, szerdán pedig egy hosszabb bemutató anyagot is közlünk az új generációs ötösről.

Forrás: [origo]