Münchenben bemutatta a BMW az 5-ös sorozat hatodik generációját, amely minden eddiginél sportosabb megjelenéssel hódít. 204-től 407 lóerősek lesznek a motorok.
Szerdán minden részletre kiterjedő, müncheni beszámolót olvashatnak majd a BMW 5-ös sorozatának hatodik generációjáról, a legfontosabb tényeket azonban jobb már most tisztába tenni. Hétfőn este nyolc órakor debütált a limuzin, amely ugyan formai megoldásai egy részét a 7-estől örökölte, összességében mégis mintha közelebb lenne a 3-ashoz.
Formailag minden eddiginél sportosabbnak tűnik a rövid túlnyúlásokkal készült, kupés tetővonallal megrajzolt 5-ös, a bemutatón kiderült, hogy tudatosan vették lendületesebbre a figurát a dizájnerek. Élesebbek, karakteresebbek lettek a vonalak, vékonyabbak a fényszórók, minden porcikájából azt sugározza az új 5-ös, hogy a BMW-nél bizony vége a Bangle-korszaknak.
Egy 407 lóerős nyolchengeres, három hathengeres benzines (204-306 lóerővel) és két hathengeres dízel (204 és 245 lóerővel) jut szóhoz a motorpalettán, legolcsóbban az 523i lesz megszerezhető. 2010 harmadik negyedévében csatlakozik a kínálathoz egy 184 lóerős, négyhengeres közös nyomócsöves dízel, amely debütálásától átveszi az 523i-től a belépő szerepet. Az ígéretek szerint a kétliteres modell átlagfogyasztása a start-stop funkciónak is köszönhetően kereken öt liter lesz.

Sportosabb lett elődjénél az új 5-ös sorozat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Minden motor EfficientDynamics technológiával és fékenergia-visszanyeréssel készül, a gumik alacsony gördülési ellenállásúak. Az új alapokra épülő autó fejlesztésénél a bajorok erőteljesen támaszkodtak az alumíniumra, a motorháztető, az ajtók és a futómű különböző alkatrészei is a könnyű fémből készültek. Csak az ajtókkal 24 kilogrammot spórolt a BMW, de az 550i és 535i blokkjai is alumínium alapúak.
Az alapfelszereltséghez tartozik az elektromechanikus szervokormány és a fékezőfunkcióval kombinált tempomat, a féklámpák olyan technológiával készültek, amely képes mutatni a fékezés erősségét. 2,97 méteresre nyúlt a tengelytáv, ez a kategóriában a legnagyobb és a korábbinál lényegesen tágasabb hátsó lábteret biztosít, a csomagtartó 520 literes.
Elsőként a BMW történetében aktív kormányzási csomag rendelhető az 5-öshöz, amely minimális mértékben, 2,5 fokos szögig a hátsó tengelyen is állítja a kerékállást. Részletesebb beszámoló szerdán.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?