A BMW lesz a londoni olimpia autóbeszállítója

Vágólapra másolva!
A BMW lesz a 2012-es nyári olimpia autóflotta partnere. Az együttműködés során a BMW biztosítja azt a nagyjából négyezer, alacsony károsanyag kibocsátású járművet, amelyeket a játékos során használnak majd.
Vágólapra másolva!

Lord Sebastian Coe, a Londoni Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy a BMW lesz a 2012-es nyári olimpia autóflotta partnere. Az együttműködés során a BMW biztosítja azt a nagyjából négyezer, alacsony károsanyag kibocsátású járművet, amelyet az atléták, a technikai személyzet, a média és a szervezőbizottság munkatársai, a nemzetközi sportszervezetek és szövetségek, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és partnerei használnak majd a játékok helyszínein.

A szervezőbizottság magas követelményeinek megfelelve, a BMW által az olimpia számára biztosított modellek nem csupán az Euro 6-os emissziós normáknak felelnek majd meg, de átlagos széndioxid kibocsátásuk sem éri majd el a 120g/km-t. Az autókon felül a játékok alatt az olimpiai faluban a sportolók és a szervezők rendelkezésére BMW kerékpárok állnak majd, illetve BMW motorkerékpárok is "szolgálnak" majd egyes olimpiai eseményeken.

A paralimpián résztvevők közlekedését a cég kerekesszékek szállítására is alkalmas, illetve testi fogyatékosok által is vezethető, átalakított járműveivel biztosítja. A BMW csoport elektromos járműveit is kiállítja majd a nagyszabású eseményen.