A Los Angeles-i Autószalon előtt, Miamiban hivatalosan is bemutatkozott az új Audi A8, amely az ingolstadtiak szerint a legsportosabb az összes luxuslimuzin közül.
Magyar idő szerint kedd hajnali két órakor lehullt a lepel az Audi A8 új generációjáról, a luxuslimuzint Miamiban mutatták meg először. Ahogy a márka korábban megígérte, a lehető legsportosabb formába csomagolták az autót, olyannyira, hogy az Audi szerint nincs is az új A8-nál lendületesebb modell az egész mezőnyben.
Rupert Stadler Audi-főnök a premier után kiemelte: az A8 az "Audi zászlóshajója", ezért a cél nem is lehetett más, mint hogy a lehető legtökéletesebb modell szülessen meg. 5,14 méter lett az új generáció teljes hossza, szélessége 1,95 méter, vagyis nemcsak elődjénél, hanem összes konkurensénél is nagyobb. Ezzel szemben magassága - a sportos összkép érdekében - mindössze 1,46 méter, ez az adat pedig valóban kisebb, mint a versenytársaké.
Kereken öt centimétert nőtt az A8 tengelytávja, immár 2,99 méter, a korábbinál szellősebb lett a hátsó helykínálat. Maradt a térhálós alumíniumváz, amely a hagyományos acéllal szemben 40 százalékos súlycsökkenést eredményez. Egy új, 204 lóerőre fojtott háromliteres dízellel és elsőkerék-hajtással mindössze hat liter a hatalmas autó átlagfogyasztása, szén-dioxid-kibocsátása pedig kilométerenként 159 gramm. Ez a verzió azonban csak később lesz elérhető.

A fényszórók és a hűtőmaszk összetéveszthetetlenül audis stílluselem
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Csúcsmotor a 372 lóerős 4.2 FSI lesz, a benzines blokk legnagyobb nyomatéka 445 Nm, és 5,7 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a limuzint. Ugyanekkora, 4,2 literes a csúcsdízel is, melynek 350 lóerős teljesítménye mellé kereken 800 Nm nyomaték párosul. Gyorsulásban két tizeddel jobb a benzinesnél, miközben a vegyes átlagfogyasztása 7,6 liter/100 km. A debütálás után az alapmotor a 250 lóerős háromliteres dízel lesz 550 Nm-es nyomatékkal és 6,6 literes fogyasztással, mindhárom blokkhoz összkerékhajtás kapcsolódik.
A friss A8-as az új nyolcfokozatú automata váltónak is köszönheti takarékosságát, de a spórolás jegyében az autó természetesen hasznosítja a fékezéskor keletkező energiát is. Állítható légrugós futóművet kapott, a 4,2 literes dízelhez pedig sportdifferenciálművet adnak, amely dinamikusabb autózást tesz lehetővé. Pre Sense néven széria az ütközésmegelőző rendszer, de éjjellátó és adaptív tempomat is akad. 2010 közepén debütál a sebességkorlátozó táblák jelzéseit felismerő rendszer.

Valamennyi konkurensénél nagyobb a karosszéria
Megújult az MMI vezérlőegység, szellőztetős és masszázsfunkciós üléseket is rendelhetők, a hangulatvilágítás többszínű lehet. Hátulra önálló fotelek szereltethetők, a valóban sportosan húzott, a különleges LED-es fényszóróval egyedivé tett, hátuljával pedig az új márkaarculatba simított karosszéria 510 literes csomagtartót rejt. Szélesebb körben a Los Angeles-i Autószalonon debütál az A8, alapára 72 ezer euró (20 millió forint).
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?