Az utolsó pillanatban állítólag Giuliettára változtatta a 147 utódjának nevét az Alfa Romeo, megérkezett az első hivatalos fotó is.
Sokáig úgy volt, hogy az Alfa Romeo Milano néven dobja piacra a 147 utódját, amelyet egy ideig 149-ként is emlegettek. Szinte az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttek az olaszok, hogy a Giulietta lesz a legjobb elnevezés a kompakt számára, bár hivatalosan még nem jelentették be a cserét.
De egy hivatalos képet nyilvánosságra hoztak az autóról, amelyről a jövő márciusi Genfi Autószalonon, esetleg később, Olaszországban hull le a lepel. Sok meglepetést nem tartogat a felvétel, hiszen kémfotókról, köztük gyáriakról már minden lényeges kiderült, leginkább az, hogy a Giulietta bőven merít a MiTo formájából és hogy megőriz ezt-azt, például a rejtett hátsó kilincseket a 147 megoldásaiból.
Csak ötajtós készül majd az új Alfából, alapja a Fiat új C platformja, melyre idővel Chryslereket és Dodge-okat is építenek. 4350 milliméter hosszú, 1460 milliméter magas és 1800 milliméter széles a Giulietta, tengelytávja 2630 milliméter, vagyis minden tekintetben nagyobb a 147-nél, de az aktuális Golfnál is lényegesen hosszabb. Csomagtartója 350 literes.
Két turbós benzinessel és két dízelmotorral lesz kapható, az 1,4 literes egységek 120 és 170 lóerősek, a dízel palettán szereplő 1,6-os 105, a kétliteres 170 lóerős. Később érkezik a Quadrifoglio Verde sportkivitel 1,7 literes, 235 lóerős turbós benzinessel.

Előre MacPherson rugóstagok, míg hátra új multilink rendszer került, a kabinban egyszerűbbre cserélték a középkonzolt, de a sofőr felé forduló kialakítás maradt. Azt állítja az Alfa, hogy hátul legalább akkora hely van, mint egy Golfban, összességében azt remélik az illetékesek, hogy minden idők legkelendőbb Alfája lesz az új modell. Minden modellben alapfelszereltség lesz a start-stop rendszer.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?