Marad a Chrysler Európában

Vágólapra másolva!
Továbbra is vehetnek majd Chryslereket az európai vásárlók, ugyanis a korábbi hírekkel ellentétben marad kontinensünkön az amerikai márka - jelentette be Sergio Marchionne.
Vágólapra másolva!

Amikor a Fiat megvette a Chryslert, úgy hírlett, hogy mivel az amerikai cég jövőbeli modelljeiből néhány Lanciaként kerül majd piacra, a márka teljesen eltűnik Európából. Marchionne azonban az Automotive News-nak adott nyilatkozatában elárulta, a kontinensen 30 ezer modellt értékesítő gyártó marad, bár, hogy pontosan hogyan változik a Lancia-Chrysler viszony, nem részletezte.

A Chrysler megvételét követően a Lanciát vezető Olivier Francois vált az amerikai márka vezérigazgatójává is és a Fiatnál jelenleg az optimális megoldást keresik, hogyan létezzen együtt Európában a két cég. Marchionne szerint míg a Chrysler egy nemzetközileg ismert márka, a Lancia is jelentős piaci részesedéssel rendelkezik bizonyos országokban, úgyhogy mindkettőt érdemes volt megtartani. Egyes Fiat-források szerint a Lancia és a Chrysler az Opelhez és a Vauxhallhoz hasonlóan működhetne, szinte tejesen azonos modellpalettával, míg más értesülések szerint a Chrysler csak az olaszok új Delta és Ypsilon modelljeit dobhatja majd piacra saját neve alatt. Mindenesetre Marchionne még nem árulta el, hogy létezik-e már hivatalos terv.