Jövőre, a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a Dacia Duster szériaváltozata. Nem nagyon emlékeztet a tanulmányra.
Tanulmányként az idei Genfi Autószalonon mutatta be első szabadidő-autóját, a Dustert a Dacia, de számítani lehetett arra, hogy a szériaváltozat nem sokat örököl majd a koncepció megoldásaiból. Jövőre, szintén Genfben mutatkozik be a végleges modell, amely tulajdonképpen egy teljesen új autó.
Nincs sok köze a tanulmányhoz, tipikus szabadidő-autós képet mutat, rövid túlnyúlásokkal, védőlemezekkel és masszív frontrésszel. Hasonlóan a Dacia többi modelljéhez, a Duster is árával hódít, állítólag körülbelül négymillió forintért jól felszerelt változatot lehet majd kapni belőle.

Nehéz felismerni a tanbulmányautó vonalait a szériaváltozatban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Húsz centiméter a Duster hasmagassága, súlya elsőkerék-hajtás esetén 1180, 4x4-gyel 1280 kilogramm. 1,6 literes, 110 lóerős benzinessel, illetve a 85 vagy 105 lóerős 1,5-ös dízellel lesz megvásárolható.
Először jelenik meg a Dacia kínálatában opcióként az ESP, az ABS, vészfékasszisztens és két légzsák az alapfelszereltség része. A Duster alapjait a Dacia Logan adja, a tengelytávot azonban négy centiméterrel megnyújtották a terepjáró kedvéért. 4,31 méter a teljes hosszúság, a Duster szélessége 1,81 méter, csomagtartója 475 literes, vagyis a Loganra alaphelyzetben nem veszélyes. Lehajtott ülésekkel 1600 literesre nő a raktér.

Az alapok a Logantól származnak, de ez alig látszik
Még nem dőlt el, hogy a Dusterből készül-e hétüléses kivitel, minőségében azonban annyira bízik a Renault, hogy a Sanderóhoz hasonlóan több piacon is saját logójával forgalmazza majd, és az európai országok többségében három év vagy 100 ezer kilométer garanciát vállal rá.
A Duster tavasszal érkezik az európai, török, algériai és marokkói kereskedőkhöz, a bevezetés nyáron folytatódik Ukrajnában, a Közel-Keleten és egyes afrikai országokban, 2011-ben pedig a romániai üzem mellett Oroszországban és Brazíliában is megkezdődik a gyártás.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?