Detroitban a legerősebb BMW Z4

Vágólapra másolva!
Januárban, a Detroiti Autószalonon mutatja be az idén leleplezett Z4 roadster eddigi legerősebb, sDrive35is elnevezésű változatát a bajor gyártó. Az autóval kiengesztelheti Z4 M-re vágyó vásárlóit a BMW.
Vágólapra másolva!

Mivel a BMW már korábban bejelentette, hogy az M-divízió valószínűleg nem veszi kezelésbe a roadstert, az sDrive35is válhat a jelenlegi Z4-generáció legerősebb modelljévé. Meghajtásáról a cég háromliteres, soros, hathengeres, ikerturbós motorjának izmosabb változata gondoskodik. A megnövelt töltőnyomásnak és optimalizált levegőadagolásnak köszönhetően a motor teljesítménye 306 lóerőről 340 lóerőre növekedett, míg 450 Nm-es csúcsnyomatéka már 1400-as fordulatszámtól egészen 4500-ig elérhető. Érdemes megemlíteni a kocsi túltöltő (overboost) funkcióját, amely időlegesen 500 Nm-esre tolhatja ki a jármű csúcsnyomatékát.

E motor erejét, a normál modellekhez képest átprogramozott, hétfokozatú duplakuplungos váltó küldi a hátsó kerekekhez. Mindezekkel együtt, a bajorok szerint az autó 4,8 másodperc alatt lehet képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni, a végsebességet elektronika korlátozza 250 km/órára. Emellett a BMW szerint hiába lett jóval erősebb a modell, átlagfogyasztása maradt kilenc liter, és szén-dioxid kibocsátása is változatlanul 210 gramm kilométerenként.

Az autó M sportcsomaggal is gazdagodik, amely többek közt adaptív felfüggesztést, egycenits ültetést, és újraprogramozott elektromos szervokormányt jelent. Kívül az autó új első és hátsó lökhárítóval, hűtőráccsal, egyedi 18 colos könnyűfém felnikkel gazdagodik, a19 colosok opciósak. Hátulra az sDrive35is beépített diffúzort és különleges kipufogócsöveket kapott. Belül átdolgozták a műszerfalat, valamint váltófülekkel ellátott bőrkormánnyal és sportülésekkel látták el a legerősebb Z4-et.

Forrás: BMW