Robby Gordon mindenkinél gyorsabb volt

Vágólapra másolva!
A Dakar-rali szervezőinek eredeti tervei alapján tegnap volt a legrövidebb szelektív. Azonban az élet megint közbeszólt, sokan kint maradtak tegnap éjszaka a dűnék között, ezért úgy döntöttek, hogy a mai szelektív rajtidejét könnyítésképp másfél órával eltolják, magát a szakaszt pedig lerövidítik, és az eredeti CP3 időellenőrző ponthoz helyezték át a célvonalat. Ezzel a legrövidebb szakasszá a mai avanzsált a maga 163 km-es távjával.
Vágólapra másolva!

A késői indulással is már 04:30-kor rajtolt az első motoros, Cyril Despres, hiszen még 394 km-t meg kellett tenniük, hogy eljussanak a rajthoz. Eközben átjutottak az Andokon, feljutottak 4000 méteres tengerszint feletti magasságra, és áthaladtak az argentin-chilei határon.

A szelektív szakaszra már Chilében, az Atacama-sivagatban került sor, melyet Földünk legszárazabb sivatagaként tartanak számon.

Megint gyorsabbak voltak az autók, mint a motorosok. Eleinte Peterhansel és al-Attiyah csatáját csodálhattuk, ahogy adok-kapok alapon dobálták egymásnak a másodperceket. Majd jött Robby Gordon a hátsókerék-meghajtású, benzinmotoros Hummerjével, belecsapott a lovak közé, és rávert mindenkire. Ugyan Peterhanselt csak 1 másodperccel verte meg, de a motorosok éllovasának, Marc Comának (KTM) már 6 percet adott az amerikai fenegyerek. Stéphane Peterhansel, azaz Mr. Dakar (BMW) valószínűleg nem sértődött meg a másodperc miatt, hiszen összetettben még mindig biztosan tartja a pozícióját, 7 perc 36 másodperc előnnyel vezet a második helyen álló Carlos Sainz (VW) előtt.

Forrás: AFP

Gordon és a Hummer számára végre ideális volt a terep
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az első szakaszt nyerő Joan Nani Roma (BMW) azonban tegnap egy eséssel rommá zúzta a BMW X3 CC versenyautót és fel kellett adnia a küzdelmet. Szerencsére súlyos sérülés nem történt, a kezét megütötte, de nem tört el semmije. Navigátora, Michel Perin tavaly ugyanígy búcsúzott a Dakartól, csak akkor Carlos Sainz oldalán.

A magyar licences Zapletal (Mitsubishi) tegnap későn ért be, mert meggyűlt a bajuk a motorral, állandóan felmelegedett a forróságban, ezért csak lépésben jutottak előre. Mára azonban jól ment a cseh páros, a 22. helyen értek célba és a 30. helyen állnak összetettben.

Forrás: AFP

A tavalyi győzes Coma először nyert szakaszt idén


Kedden a motorosoknál Marc Coma (KTM) visszaszerezte a mundér becsületét, adott ma a kismotoroknak és bebizonyította, hogy szűkítő ide, vagy oda, a 690 köbcentisek még mindig a leggyorsabbak tudnak lenni. Két perccel hozott jobb eredményt, mint a Shercoval versenyző francia Casteu, de összetettben még messze van, a 6. helyen áll a tavalyi győztes. Igaz, a büntetéssel együtt, amit még gyorshajtásért kapott korábban.

A kamionoknál a kamazos "Cár" ma még mindig ünnepelt, 40. születésnapja alkalmából meglepte magát egy újabb szakaszgyőzelemmel. Csagin elég magabiztosan tartja a tempóját, egyetlen veszélyt most csak a mögötte versenyző csapattársa, Kabirov jelent számára, a két kamazost azonban csak kétórás lemaradással követi a harmadik legjobb, Van Vliet (Ginaf). Ha csak nem történik valami súlyos, akár el is könyvelhetnénk ezt végeredménynek, de a Dakaron ilyet nem szabad tenni, mert a legtöbbször nagyot borul a papírforma.

Forrás: AFP

Érik az újabb Kamaz- és Csagin-győzelem


Holnap arany- és rézbányáiról híres területen haladnak át a versenyzők, Copiapóból Antofagastaba mennek, összesen 670 km-t tesznek meg, melyből 483 kilométer lesz a szelektív szakasz. Izgalmas napnak ígérkezik, tele tevefűvel, amit a helyiek "guadal"-nak neveznek. De ha ez nem elég, a menün szerepelnek még sziklákkal tarkított részek, ahol hatalmasat lehet hibázni.

Nem hivatalos összetett eredmények:

Motor

1.DespresKTM10:44:16
2.CasteuSherco+00:08:53
3.Rodrigues Yamaha+00:23:45

Autó

1.Peterhansel BMW10:54:50
2.Sainz Volkswagen+00:07:36
3.Al-Attiyah Volkswagen+00:09:56

Quad

1.M. Patronelli Yamaha12:13:29
2.A. Patronelli Yamaha+00:01:06
3.Plechaty Yamaha+00:01:14

Kamion

1.Csagin Kamaz12:31:23
2.Kabirov Kamaz+00:26:27
3.Van Vliet Ginaf+02:24:33