Megmutatták Lee Noble új szuperautóját

Vágólapra másolva!
Lee Noble számítógépes grafikákat hozott nyilvánosságra új cégénél, a Fenix Automotive-nál készülő szuperautóról.
Vágólapra másolva!

Lee Noble a saját nevét viselő cégtől való távozása után a Fenix Automotive-nál kezdett új életet, és tért vissza a szuperautó-készítéshez. Egy ideje tart már a projekt, de az első számítógépes grafikákat csak most hozták nyilvánosságra az autóról.

Trapézformák uralják a lökhárítót, feljebb viszont kerekded a sportkocsi, érdekes összhatást eredményezve. Mindkét fényszóróba három-három kerek világítótestet építettek be, a nappali fények LED-esek. Noha az autó kétszemélyes, felülnézetből úgy tűnik, mintha egy ellentétes irányba nyíló hátsó ajtaja is lenne.

Nevet még nem kapott az újdonság, amelyet GM-motorokkal rendelhetnek majd a vásárlók. Egyik opció az LS3 jelű, 480 lóerős V8-as, de akár a Chevrolet Corvette ZR1 638 lóerős, LS9 jelű blokkja is rendelhető. Utóbbival kevesebb mint hét másodperc alatt gyorsul 160 km/órás tempóra az autó.

Könnyűsúlyú anyagokból készült a váz és a karosszéria is, az önsúly csupán kétszáz kilóval került egy tonna fölé. Év végén indulhat az értékesítés, átszámítva körülbelül 22 millió forintos áron.