Több bevételt remél a rendőrség a helyszíni bírságok bankkártyás befizetésének lehetőségétől, tavaly ugyanis több mint egymilliárd forintnyi kiszabott bírságot nem fizettek be az autósok. Az elképzeléssel a megbüntetett sofőr is jól jár, hiszen nem kell sorban állnia a csekkel a postán. A jogszabály már él, de a rendszer tesztelése csak márciusban kezdődik. A szabálysértések kártyás kiegyenlítése sok embert érinthet: tavaly több mint 150 ezer helyszíni bírságot osztott ki a rendőrség.

Milliárdos bevétele van a költségvetésnek a helyszíni bírságokból
"Hetvenöt euróra büntettek az osztrák rendőrök. Hazafelé tartottunk, már nem volt nálunk pénz, úgyhogy kicsit megijedtünk, hogy mi lesz. Szerencsére lehúzták a kártyámat, aztán számlát adtak, olyan szolgáltatás jellege volt az egésznek" - mesélte az [origo]-nak a nyáron történteket egy harmincas férfi. Ezen, vagyis a helyszíni bírság bankkártyás fizetésének bevezetésén dolgozik a magyar rendőrség.
A törvényi háttér már él: egy január 1-jétől hatályos jogszabály szerint - ha adottak a feltételek - kifizethetjük bankkártyánkkal a helyszíni bírságot a minket megbüntető rendőrnél. A technikai feltételek azonban egyelőre nem adottak, ráadásul a kártyás fizetés nem is lesz kötelező a közeljövőben, csak egy lehetőség arra, hogy elkerüljük a csekket.
Egymilliárddal tartoznak
Több ok miatt is szeretné minél előbb bevezetni a rendszert az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM), valamint az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Nyilván kedvező változás lesz az autósok számára, hogy legalább nem kell a csekkel sorban állniuk a postán, időt spórolhatnak, ha a büntetés pillanatában kiegyenlítik a kártyájukkal a vétségük miatt kirótt büntetést.
A másik ok egyértelműen az, hogy minél több bevétele legyen a költségvetésnek a kiszabott bírságokból. Nem ritka ugyanis, hogy - az IRM finomkodó megfogalmazása szerint - "esetlegesen feledésbe merül a csekkes befizetés", amely magyar és külföldi autósokra egyaránt jellemző. A végrehajtás pedig költséges és hosszadalmas, ezt szeretné elkerülni a minisztérium a törvényváltoztatással.
Országszerte 144 ezer alkalommal bírságoltak a rendőrök tavaly (az év első 11 hónapjában). A jelenleg feldolgozott adatok alapján több mint 3 és fél milliárd forint közlekedési helyszíni bírságot szabtak ki 2009-ben. "Az ebből számolt fizetési hajlandóság közel 70 százalékos" - közölte az ORFK. Azaz több mint egymilliárd forintot nem fizettek ki a megbírságolt autósok.
Tesztelik a rendőrök
Békés és Csongrád megyében 15-15 rendőrjárőr teszteli majd a rendszer országos bevezetése előtt az autókba szerelt terminálokat, és természetesen azt, hogy egyáltalán milyen fizetési hajlandóságot mutatnak a megbüntetett autósok. A próbaüzem március 1-jétől május 31-ig tart. "Mi voltunk az ötletgazdák. A rendszer ugyanis Németországban nagyon jól működik" - közölte az [origo]-val Tuczakov Szilvána csongrádi rendőrségi szóvivő. A leendő tesztüzemről azonban sem ő, sem a békési szóvivő egyelőre nem árult el részleteket.

A helyszíni bírságok jelentős részét a gyorshajtók kapják. Egyelőre nem ismert, hogy milyen típusú és mennyi bankkártya-terminált vásárol majd a rendőrség
A tesztüzemmel és a kártyaleolvasó használatával kapcsolatban az ORFK annyit mondott el, hogy a POS-terminált kezelő munkatársaik természetesen képzést kapnak a próbaüzem előtt. Ez a titkos adatok megfelelő védelme miatt fontos a rendőrség szerint. A próbaüzemes 15-15 leolvasót a rendőrautókba szerelik, annak ellenére, hogy technikailag megoldható lenne úgy is, hogy a rendőr kezében van a terminál. Tehát a Békésben és Csongrádban megbüntetetteknek ki kell majd szállniuk a kocsijukból, és a rendőrautónál hívhatják le kártáyájukról a bírság összegét.
Ki viseli a kártyás fizetés árát?
Számos kérdés nyitott még a végső rendszerrel kapcsolatban. Például azt sem tudja még az ORFK, hogy a rendőrautóba szerelt vagy mobilterminál lesz-e a végső változat. Az "optimális helyéről a tapasztalatok után dönt a rendőrség" - fogalmaztak. Nem tudni azt sem, hogy összesen mennyi leolvasót vesznek közbeszerzési eljárás keretében, és mennyit szán rá a költségvetés. Mivel a tesztüzem május végéig tart, immár az új kormánynak kell majd dönteni a beszerzésről.

Adatvédelmi aggályok miatt kiképzik majd a rendőröket
Arra a fontos kérdésre sem tudott válaszolni egyelőre a rendőrség, hogy ki viseli majd a kártyás fizetés költségeit. Alapesetben a terminált működtetők (boltok, éttermek stb.) fizetik ezt, ebben az esetben a rendőrség állná a költséget, de az ORFK megegyezhet a bankokkal a terhek megosztásáról is. Sőt, Binder István PSZÁF-szóvivő azt mondta az [origo]-nak, hogy - mivel nem szolgáltatást veszünk igénybe - elméletileg az sem zárható ki, hogy a megbírságoltra terhelik a költségét.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?