Szabadalmi fotókon az új Kia Sportage

Vágólapra másolva!
Az európai szabadalmi hivatal jóvoltából már látható, milyen lesz a Kia Sportage új generációja.
Vágólapra másolva!

Lassan az európai szabadalmi hivatal lesz a legmegbízhatóbb szivárogtató, ezúttal az új Kia Sportage-ről került elő néhány ábra. Várhatóan a márciusi Genfi vagy az áprilisi Szöuli Autószalonon mutatkozik be az immár az új Kia-hűtőráccsal és divatos hátsó résszel készülő szabadidő-autó, mely oldalnézetből sem okoz csalódást.

Peter Schreyer főtervező igyekszik beváltani ígéretét, amely szerint minden általa jóváhagyott modell sportosabb és modernebb lesz elődjénél. Ugyanarra a padlólemezre épül az új Sportage, mint a Hyundai ix35, motorpalettáján a hírek szerint új egységek is feltűnnek majd.

Állítólag 115 lóerős 1,7-es, illetve 134 és 184 lóerős kétliteres dízellel érkezik a Sportage, a benzines palettán pedig egy 140 lóerős 1,6-os, illetve egy 166 lóerős kétliteres motor szerepel majd.