Modellfrissítést kap a Toyota Auris

Vágólapra másolva!
A márciusi Genfi Autószalonon mutatja be a Toyota az Auris frissített változatát, elöl-hátul átalakul a kompakt. Jön a hibrid is.
Vágólapra másolva!

Megújulás előtt áll a Toyota Auris, a plasztikázott modell a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Elöl és hátul is dolgoztak a mérnökök, ennél is érdekesebb azonban, hogy érkezik a hibrid változat is a kínálatba.

A tervekről régóta tudni, hiszen Frankfurtban már debütált az akkor még tanulmánynak nevezett Auris HSD (Hybrid Synergy Drive). Mostantól hivatalos a benzines-elektromos modell érkezése, a Prius hajtásláncát kapja a kompakt.

Forrás: Toyota

Ami a módosításokat illeti, a frissített Auris új hűtőrácsot, lökhárítókat, fényszórókat és hátsó lámpákat kap, de még a motorháztetőt és a külső visszapillantókat is kicserélik. Összességében nem sokat változik az autó karaktere, a műszaki változásokról még nem szólt a Toyota.

Forrás: Toyota