Vágólapra másolva!
Visszatér a Ferrari kínálatába a GTO elnevezés, az 599 alapjaira épül azonos nevű modell.
Vágólapra másolva!

Amedeo Felisa, a Ferrari vezérigazgatója a héten Sydneyben, egy új kereskedés megnyitóján járt, és ha már ott volt, elárult néhányat a márka tervei közül. Talán a legfontosabb hír, hogy közel 25 év után visszatér a GTO elnevezés a Ferrari kínálatába, az 599 alapjaira építenek különkiadást a maranellóiak.

Több, a Ferrari 599XX kísérleti autón látott megoldás köszön majd vissza a GTO-ról, amely minden bizonnyal kiváló pályaautó lesz. Több mint 650 lóerős teljesítményre és jelentős nyomatékugrásra lehet számítani, miközben a súly 1650 kilogramm alá csökken.

Márciusban, a Genfi Autószalonon jelentik be a GTO érkezését, szomorúbb hír viszont, hogy az ugyanitt bemutatásra kerülő 599 hibrid Felisa szerint nem kerül sorozatgyártásba.

Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari