A legfittebb nyugdíjas - Honda Civic 1.8 Sport Special Edition teszt

Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt mintegy öt év alatt unalomig megszokhattuk a formáját, a hamarosan nyugdíjba vonuló Honda Civic még mindig úgy fest a többi autó között, mint egy sikeresen földet ért intergalaktikus űrsikló. Az utód állítólag jövőre érkezik, de addig is egy sportos szériával készül a visszavonulásra a jelenlegi modell.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Egyedi felnik és hűtőrács jelzi a Special Editiont
(Még több helyszíni fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nem hittem volna, hogy egy modellciklusa vége felé botorkáló modell ilyen parázs vitát tud kiváltani kicsiny autós rovatunkban, de úgy látszik, a 2005-ben bemutatott ufó-Civic még mindig tud valamit. A rosszrendőr szerepét oly szívesen felvevő és nem mellesleg fantasztikus kritikai érzékkel megáldott Gulyás kolléga ezúttal is hozta a formáját, és elkárogta a kötelező mondatokat a tesztautó felett. Olyasmiket lehetett kivenni a mormogásából, hogy "elfáradt, könnyen megunható, meg hatásvadász", ami valahol logikus, de végtelenül szubjektív érvelés, mint ahogy az is, hogy szerintem meg elképesztően jól néz.

Furcsamód úgy vagyok a legtöbb autóval, hogy akkor kezdenek el tetszeni, amikor már lecserélték őket és megjelent az utódjuk, ami alól a Civic sem kivétel, igaz a következő generációról még csak annyit lehet tudni, hogy kisebb és könnyebb lesz. 2005-ös bemutatásakor valahogy nem éreztem azt a lelkesedést, amit a kollégáimon láttam, akik egy földre tévedt idegen civilizáció előhírnökeként köszöntötték a nyolcadik generációs Civicet, az évek alatt viszont - látva, hogy a konkurencia a Honda úttörő formanyelvének még csak a közelébe sem mert merészkedni - egyre jobban megkedveltem a pengeszemű sorozatot. Nincs még egy autó, ilyen kardmarkolat formájú kilincsekkel, háromszög alakú ködlámpákkal és kipufogóvégekkel, a repülő csészealjat idéző karosszériáról már nem is beszélve.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Hátra szinte semmit nem látni a Civicből


A képeken pirosló tesztautó iránti lelkesedésemet csak fokozta, hogy eltűnt róla az egyetlen ciki és vállalhatatlan elem, ami mindig is zavart a Civiceken, ez pedig a két lámpa közötti műanyag búra és az alatta lévő ezüstszínű valami, amitől úgy hunyorgott a külvilágra az autó, mint egy fröccsöntött kínai játékrobot. A 2008-as ráncfelvarrás során nyilván nem véletlenül ehhez nyúltak elsőként, bár teljesen nem tüntették el, csak két lyukat alakítottak ki a két első lámpa között, ami szerintem csak rontott az összképen.

Szerencsére van megoldás, amit hivatalosan úgy hívnak, hogy Special Edition kivitel, és a két lámpa közötti csinos kis hűtőnyílásáról lehet felismerni. Persze a vájtfülűek erre rávághatják, hogy "pont ilyen a van a Type R-eken is" amiben igazuk is van, csak ott piros hátteret kapott a Honda embléma, de a lényeg nagyjából ugyanaz: sokkal vagányabban és szebben néz ki így a Civic, mint két lyukkal, vagy átlátszó plexivel és mögé gyömöszölt alufóliával az elején. A 17 colos, grafitszínű felnik szintén a Special Edition részei, ám ezzel gyakorlatilag ki is fújt a sorozat egyedisége, ami azért is sajnálatos, mert egy Type R stílusú kis hátsó szpojler még jól állt volna neki.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az utastér a megjelenés után öt évvel is futurisztikusnak hat


Ezek után talán nem meglepő, hogy az utastérben sem találkozni lépten-nyomon egyedi megoldásokkal, csupán az ülések bőr-szövet kárpitozása jelzi, hogy egy Special Edition kivitelben ülünk, ugyanakkor panaszra így sem lehet okunk, hiszen az ötajtós Civic már alapesetben is úgy fest belülről, mint más márka sportváltozata. A remek fogású kormányt bőr borítja, az ülések diszkréten kagylósak, alumínium pedálsor és lábtámasz csillog alul, és egy jókora piros gombbal indíthatjuk a motor a kormány bal széléről.