Diákok építettek villanyautót a Teslának

Vágólapra másolva!
A torinói IED diákjai a Tesla felkérésére egy a mindennapokban használható villanyautót terveztek. Szomorú hír a megrendelővel kapcsolatban, hogy egy repülőbalesetetben három alkalmazottja életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Feladatot adott a Tesla a torinói L'Istituto Europeo di Design (IED) hallgatóinak. A tizenegy, master szakos diáknak egy olyan, 2+2 üléses villanyautót kellett terveznie, mely egyszerre sportos, komfortos, fiatalos és megfelel a "digitális korszak igényeinek." A munkát nagyágyúk felügyelték, így Luca Borgogno a Pininfarinától, Andrea Militelli a Fiattól és Franz von Holzhausen, a Tesla főtervezője.

EYE névre keresztelték a végleges modellt, amelyet életnagyságú makettként, egyelőre hajtáslánc nélkül állítanak ki a Genfi Autószalonon. Az autó formaterve nem tűnik kifejezetten sportosnak, futurisztikusnak annál inkább, de a Tesla talán fel tudja használni néhány megoldását.

Szomorú hír egyébként a Teslával kapcsolatban, hogy szerdán Palo Alto közelében lezuhant egy Cessna típusú magánrepülőgép, a balesetben a gyár három alkalmazottja veszítette életét. Elon Musk vezérigazgató nem volt a fedélzeten, közleményében a Tesla történetének legrosszabb napjáról írt.