Képzelje el, hogy néhány éven belül egy Opel Astra két liternél is kevesebb üzemanyaggal beéri száz kilométerenként, több száz kilóval könnyebb lesz jelenlegi névrokonánál, menet közben légterelőket növeszt ki magából és felismeri majd a tulajdonosa ujjlenyomatát. Ja, és úgy fog kinézni, mint egy űrsikló.

Néhány éven belül hasonlóan nézhet ki egy Astra is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A márciusi Genfi Autószalon előtt virtuálisan ugyan, de megvillantotta Flextreme GT/E nevű tanulmányautóját az Opel, amely egyben bepillantás enged a német autógyár jövőbe is, hiszen a következő évek Opeljei egy sereg formai és technikai megoldást örökölnek majd az ötajtós kupétól. Nem mellesleg a Flextreme GT/E bemutatója sem volt éppen szokványos, ugyanis a meghívott újságírók egy internetes videókonferencián ismerhették meg az autó külsejét és technikáját.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo] Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static8.origos.hu/i/1002/2010021830.jpg)
Javában zajlik Flextreme GT/E Concept bemutatója
Ahogy az a képekről jól látszik, az Opel lefelé építkezik a tanulmánnyal: az Insigniánál mintegy hét centiméterrel rövidebb, viszont közel húsz centivel laposabb a Flextreme GT/E melynek a tengelytávját 2,9 méteresre nyújtották - és, hogy további viszonyítási alapunk legyen, ugyanez az Insigniánál 2,74 méter. Bár a fotók alapján inkább kupénak látszik, a Flextreme GT/E valójában egy ötajtós "szedán", utasterében a gyár ígérete szerint négy felnőtt kényelmesen elfér. Bár egyetlen kép sem utal erre, de a sajtóanyagnak el kell higgyük, hogy a hátsó ajtók visszafelé nyílnak, hasonlóan a nemrég bemutatott Meriváéhoz. További érdekesség, hogy hagyományos kilincsek helyett ujjlenyomat-leolvasókkal juthatunk be az utastérbe, amelyről sajnos egyetlen fotót sem tettek közzé.

A C oszlopok "lebegnek" az autó oldala mellett
A virtuális bemutatón Mark Adams formatervezési igazgató nem győzte kiemelni, hogy a Flextreme GT/E külsejével a jövő Opeljeinek formai megoldásait vetítik előre, így ebből kiindulva hasonló formájú LED-es lámpákkal és hullámzó vonalakat találkozhatunk majd a következő generációs Insignián és Astrán is. A tanulmányautó megépítésénél a lehető legkisebb súly és legalacsonyabb légellenállás elérése volt a cél, ezért csak ultrakönnyű anyagokat használtak, mintegy negyven százalékkal csökkentették a tanulmányautó tömegét egy hasonló méretű hagyományos járműhöz képest. Sajnos a könnyű anyagok egyben drágák is, így ez a fajta autóépítés egy ideig még marad a koncepciók privilégiuma, ami viszont a szériaautókon is megjelenhet, az a Flextreme GT/E egyik legizgalmasabb eleme, a "lebegő" C oszlopok aljából elősikló légterelők. A két penge alakú kis szpojler 50 km/órás tempó fölött búj automatikusan előbújik, így csökkentve az autó mögött támadó légörvényeket. A lehető legkisebb légellenállás érdekében szinte teljesen befedték az autó alját, a 19 colos felniket átlátszó plexivel takarták le, valamint alacsony gördülési ellenállású gumikat használtak.

Bár nem látszik, de a hátsó ajtók állítólag visszafelé nyílnak
A Flextreme GT/E ugyanazt az elektromos-benzines hibrid rendszert kapta, mint a 2011-ben már kapható Ampera, csak a nagyobb méretei miatt több lítium-ion akkumulátort építhettek a tanulmány csomagtartójának aljába, illetve a hátsó ülések alá. A Flextreme GT/E-t minden körülmények között egy 160 lóerős villanymotor hajtja, a beépített 1,4 literes, közel 70 lóerős benzinmotor közvetlenül nem kapcsolódik be a hajtásláncba, a feladata "mindössze" annyi, hogy generátorként töltse az elektromos motort tápláló akkumulátorokat. Tisztán elektromos üzemmódban 60 kilométeres hatótávolságot ígér az Opel, míg vegyes üzemmódban akár 500 kilométer megtételére is képes a Flextreme GT/E, ez esetben a benzinmotor mindössze 1,6 liter benzint éget el 100 kilométerenként, és a szén-dioxid-kibocsátás is csupán 40 gramm kilométerenként. A könnyű súlynak, a kedvező légellenállásnak és nem utolsó sorban az elektromos motor 370 newtonméteres nyomatékának köszönhetően a Flextreme GT/E 9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás tempót, míg végsebessége 200 km/óra. A tanulmányautó telepei - mintegy három óra alatt - akár egy otthoni konnektorról is feltölthetők; az elektromos töltő csatlakozóját egyébként igen stílszerűen az Opel-emblémába építették, amely gombnyomásra emelkedik ki az autó elejéből.
A márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó Flextreme GT/E csupán tanulmány, a sorozatgyártásáról szó sincs, azt viszont megerősítették az illetékesek, hogy ez az a formai és technikai út, amelyen elindul az Opel a következő években.
|
Ami hamarosan kapható lesz: Opel Ampera Bár a Flextreme GT/E Concept nevű tanulmány még messze jár a valóságtól, a GM-nek és azon belül az Opelnek már van olyan autója, amely hasonló technikával büszkélkedhet és hamarosan kapható lesz. A GM Volt nevű elektromos autójának európai megfelelőjét Opel Amperának hívják, és ha minden igaz, 2011 vége felé már kapható lesz. Az ötajtós, négyüléses, Astra méretű jármű a GM Voltec nevű hibrid hajtásláncát kapta, amely egy elektromos és egy benzinmotor kombinációját jelenti. A már piacon lévő hibrid autókkal ellentétben az Ampera meghajtásáról kizárólag az elektromos motor gondoskodik, a benzinmotornak csak generátorszerep jut. |
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?