F800 Style néven mutat be tanulmányt a Mercedes a Genfi Autószalonon, amely egy négyajtós kupés belépőmodell előfutára lehet. Teletömték technikai újdonságokkal.
Egy szobornak álcázott tanulmánnyal már Detroitban megmutatta a Mercedes, hogyan képzeli el a jövőt, akkor még csak a Gorden Wagener főtervező által álmodott új arc látszott. Genfre kicsomagolja a koncepciót a német gyár, az F800 Style névre keresztelt showcar egy négyajtós kupés belépőmodellt vetít előre.
Méretei és formavilága alapján a CLC helyére léphet az újdonság, piaci premierjére azonban még várni kell néhány évet. Valamikor 2013-ban debütálhat a nagyobb CLS kistestvéreként, a futurisztikusnak tűnő megoldások egy részétől addig biztos el kell majd búcsúzni.
Az F800 külső méretei a hírek szerint nagyon közel vannak a szériaváltozathoz, 4738 milliméter hosszú, 1938 milliméter széles és 1445 milliméter magas, tengelytávja 2,92 méter. Radikális ajtókoncepció készült a tanulmányhoz: a hátsók egy sínen, tolóajtóként hátrafelé nyílnak, míg az elsők előrefelé tárulnak fel. B oszlop nincs.

Még több kép a galériában. Kattintson a képre!
Hajtásláncból kétfélét álmodtak a LED-es első és hátsó lámpákkal készült tanulmányhoz, konnektoros hibrid és üzemanyagcellás is lehet, utóbbi 600 kilométeres hatótávolságot biztosít és 136 lóerős elektromotor hajtja. Konnektoros hibridként egy 109 lóerős villanymotor egészíti ki a 300 lóerős, közvetlen befecskendezéses V6-os benzinmotort. Tisztán elektromos üzemmódban 30 kilométert képes megtenni az autó, átlagfogyasztása 2,9 liter.
A kabin futurisztikus, érintőképernyőn keresztül vezérelhetők a legfontosabb funkciók, a rendszer térképen jeleníti meg, hogy meddig lehet eljutni elektromos hajtással. Dugóban 40 km/órás tempóig emberi beavatkozás nélkül is képes közlekedni a tanulmány. Amennyiben az autóba hátulról belecsapódnak, a fékek automatikusan aktivizálódnak, meggátolva egy esetleges újabb ütközést.
Az F800 karosszériája magnéziumból és szénszálas anyagból készült, néhány megoldása hamarosan a szériamodellekben is megjelenik.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?