Rali-vb: Citroën 1-2-3-4

Vágólapra másolva!
Meglepetésre nem Loeb vagy Hirvonen, hanem Petter Solberg vezet a Mexikó-rali első napja után. A norvég tarolt, az első négy helyen Citroën áll. 
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Régi formáját idézi Solberg, akit igencsak segített a rajtpozíciója az első nap során. Szombaton kiderül, mit tud, ha elsőnek indul


Mexikóban már a csütörtöki hivatalos teszt (shakedown) is feladta a leckét a mezőnynek, amely ugyanott zajlott, mint a legutóbbi, 2008-as futam során. Akkor is volt egy vizesárok a pályán, amely azóta sokkal mélyebbé vált, emiatt több autó is beázott vagy megsérült. A leggyorsabb Petter Solberg volt, ennek ellenére az ő C4 WRC-jén is hűtőt kellett cserélni a bemelegítés után.

A péntek kora reggeli rajtra már csak 30 páros maradt (a magyar Mayer/Tagai páros sem juttott el odáig), mindössze ennyien vágtak neki a Leónban felépített szervizparkból a magaslati pályáknak. A tabellát vezető, századik világbajnoki futamán induló Hirvonennek jutott a szerep, hogy megrajzolja az első nyomokat a murván. Mindenki tisztában volt vele, hogy minél előbb rajtol valaki, annál nehezebb helyzetben van, de talán a finn sem gondolta, hogy ennyire megszenvedi majd a körülményeket. A közvetlenül mögötte induló Loebhöz képest is nyolc másodpercet kapott, a szakaszt nyerő Petter Solbergtől pedig 22-t. Ebből a szempontból jól jött a 2003-as világbajnoknak, hogy Svédországban várakozáson alul szerepelt: nyolcadikként hajthatott a többiek által már letakarított pályára, és remekül kihasználta a lehetőséget. Ogier érkezett be másodiknak, nyomában a két gyári Citroënnel, Sordo-Loeb sorrendben. A fordosok csak utánuk következtek, Latvala és Hirvonen után a két Stobart autó, majd az első WRC-s raliját futó Ken Block és Kimi Räikkönen. A finn nekiment egy sziklának, elhajlott a kormányösszekötöje, ezért veszített némi időt, a sérült alkatrészt a gyorsasági után kicserélték, mivel volt náluk belőle tartalék .

A második gyorsasági a verseny lemagasabban fekvő pályája, 2700 méter felett is jártak az autók. A képlet nem változott: Solberg mögött márkatársai, a Fordok csak utánuk. Räikkönen autója egy ugrató után elnémult, 35 perc keresgélés után találták meg a hiba okát, az üzemanyagpumpa lecsúszott csatlakozóját. A svéd futamhoz hasonlóan - ahol a hófal ejtette fogságba őket egy fél órára - ismét óriási hátrányba került az F1-es pilóta, ám a pontszerzésre még így is maradt némi esélye, a mezőny foghíjassága miatt. A következő pályán az jelentett némi érdekességet, hogy Latvala befért Sordo elé (egyébként az egész verseny során az lenne a feladata, hogy maga mögött tartsa a spanyolt), de ez is csak a negyedik időhöz volt elég a Solberg-Ogier-Loeb trió mögött. Hirvonen továbbra is csúszkált, és gyűjtötte a hátrányt. Abban viszont bízhatott, hogy délután, amikor újra ugyanezeken a pályákon mennek majd, kedvezőbbek lesznek számára a körülmények, addig azonban volt még egy rövid utcai szakasz, melyet Ogier nyert. A csupán másfél kilométeres, aszfaltos pályán Räikkönen is futott egy negyedik időt.

Forrás: Ford

Egész nap küzdött Hirvonen a csúszós utakkal, nap végén a hatodik helyen áll, egy perccel Loeb mögött


A 30 perces szervizelési lehetőség után sem változott sokat a forgatókönyv, Petter Solberg újra szakaszt nyert, igaz, jóval kisebb előnnyel mint reggel - ebben az is közrejátszott, hogy kissé lecsúszott az útról. Legjobban továbbra is Ogier és Loeb tudták megközelíteni, Hirvonen Latvalával és Henning Solberggel futott nagyjából egyforma időt, mögöttük pedig a Räikkönen-Wilson-Ken Block hármas vetélkedett egymással. Mivel a komplett mezőny délelőtt már áthaladt a pályákon, nem volt akkora hátrány elsőként indulni mint korábban, ezért Hirvonen is kevesebbet kapott a többiektől. A hatodik szakasz után így is már másfél perc volt a hátránya Solberg mögött, s ami talán még fontosabb volt neki: majdnem egy perc Loebhöz képest. Ha a francia világbajnok előtt nem állt volna Ogier és Solberg is, számítani lehetett volna arra, hogy elkezdődik a számolgatás és taktikázás, azaz hogyan kell épp annyit veszíteni hetedik gyorsaságin (az ez utáni állás döntött a szombati rajtsorrendről), hogy a vetélytárs megelőzze, de éppen csak egy kicsivel? Ezúttal elmaradt a matek, a franciák beáldozták Ogiert, Solberg pedig úgy számolt, hátha elég lesz az a 20 másodperc körüli előny, amit ekkora összeszedett. Räikkönen ezen a szakaszon remek részidőket futott, nagyjából Henning Solberg tempójában teljesítette a pályát, de nem végig: a cél előtt nem sokkal felborult, és kiesett a versenyből. Szerencsére sem neki, sem navigátorának, Kaj Lindstömnek nem esett baja.

Nap végén még következett a szuperspeciál, melyet kétszer teljesített mindenki. Ott - szinte már hagyományosan - Ogier ment a legjobban, nagyon fekszik neki az aszfalton murvagumival való közlekedés, de csak néhány tizednyi különbségek alakultak ki az élen állók között.

Loeb a harmadik helyen ígéretes pozícióból várhatja a folytatást, Latvalának és Hirvonennek viszont apait-anyait bele kell adni, ha oda szeretnének érni a dobogóra. A kérdés, hogy Petter Solberg mekkora hátrányban lesz szombati első rajtpozíciója miatt, illetve hogy mennyire kell majd udvariasnak lennie a francia csapattal. (Ogier esetében ez fel sem merül, ő minden bizonnyal Loeb keze alá dolgozik majd.) Henning Solberg és Wilson egyelőre csak álmodnak a korábban megcélzott ötödik helyről, a 7-8. pozíció az övék, a maradék két pontszerző hely Villagráé és Ken Blocké.

A S2000-es autók különmeccsében Xavi Pons vezet, aki valaha a Citroën csapat gyári pilótája is volt. Reggel még hatan indultak, de a nap végére hárman értek célba: Kosciuszko műszaki hiba miatt vezető helyről esett ki, Brynildsen pedig a Skoda futóművét tette tönkre. Prokop áll a második helyen, az ő napját egy hibás szigetelés mérgezte, a nap felét átható benzinszagban töltötte a cseh. A számára még új Fabiával ismerkedő Al-Attiyah a harmadik. PWRC-ben egész nap ment az adok-kapok Araújo és Arai között, egyelőre a címvédő portugál áll az élen japán riválisa, és az argentin Baldoni előtt. A két kategória közül ismét az SWRC autói gyorsabbak, ám jóval kisebb különbséggel, mint Svédországban.

Forrás: Monster Rally Team

Sztárok egymás közt: Block és Räikkönen szereplése sok rajongót fordít a rali-vb felé. A Ford-pilóta pontszerző helyen áll, a finn felborult és kiesett


Szombaton kilenc szakasz várja az eleve szerény létszámú mezőny megmaradt tagjait, az első gyorsasági helyi idő szerint reggel nyolc óra előtt rajtol.

A verseny állása az első nap után:

1.P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC

1:23:39,9

2.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC

+15,0

3.Loeb/Elena Citroën C4 WRC

+27,5

4.Sordo/Marti Citroën C4 WRC

+40,8

5.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC

+1:01,2

6.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC

+1:31,5

7.H. Solberg/MinorFord Focus RS WRC

+1:37,5

8. Wilson/Scott Ford Focus RS WRC

+2:47,2

9.Villagra/Pérez-CompancFord Focus RS WRC

+4:19,8

10.Block/GelsominoFord Focus RS WRC

+4:33,3



SWRC:

1.Pons/HaroFord Fiesta S2000

1:31:23,6

2.Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000

+8,0

3.Al-Attihay/Bernacchini Skoda Fabia S2000

+1:18,7



PWRC:

1.Araújo/Miguel Mitsubishi Lancer Evo IX

1:31:59,4

2.Arai/BarritSubaru Impreza STi

+5,4

3.Baldoni/DiazMitsubishi Lancer Evo IX

+2:42,4