Belekötöttek a Toyota Prius tempomatjába is

Vágólapra másolva!
Újabb vizsgálatot indít a Toyota a Prius miatt, ezúttal a tempomat van a célkeresztben.
Vágólapra másolva!

Lassan nem marad olyan eleme a Toyota Priusnak, amelybe ne kötöttek volna bele, ezúttal a tempomat működését kifogásolja néhány tulajdonos. Idén összesen 160 beadványt kapott az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet a hibrid miatt, ezek tíz százaléka a tempomat hibás működéséről számolt be.

Arra panaszkodnak a tulajdonosok, hogy a sebességtartó automatika nehézkesen kapcsol ki a fékpedál lenyomására, holott a legkisebb mozdulatra is reagálnia kellene. Egy vásárló azt írta, hogy alig tudta a fékkel kikapcsolni a rendszert, emiatt többször is majdnem ráfutásos balesetet okozott.

Arra gyanakszik a Toyota, hogy az ügyfelek egyszerűen még nem barátkoztak össze az új, radaros távolságtartó rendszerrel, de a gyár elindította az ilyenkor szükséges vizsgálati procedúrát. Némiképp ellentmond a feltélezéseknek, hogy a radaros rendszer csak az amerikai csúcsváltozatba került be, mely az eladások mindössze nyolc százalékát adja.