Hirvonen visszavágásra készül Jordániában

Vágólapra másolva!
A Citroën mexikói hármas győzelme után Jordániában vághat vissza a Ford csapat. Amennyiben itt is Loeb győz, Hirvonen komoly hátrányba kerülhet.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Loeb ellenállhatatlan murván is. Két éve csak egy furcsa baleset fosztotta meg a jordániai győzelemtől, idén szeretné ezt a trófeát is megszerezni


Négy hete Mexikóban a komplett dobogót a Citroënek foglalták el, Loeb, Petter Solberg, Ogier sorrendben végzett az élmezőny. Ezzel Hirvonen elvesztette vezető helyét a tabellán, és a Ford előnye is alaposan megcsappant, Jordániában tehát muszáj lesz visszavágniuk, ha nem akarnak lemaradni. A futamot 2008-ban rendezték meg először, akkor Loeb különös balesete után - miközben jött le az egyik pályáról, frontálisan ütközött a még odafelé tartó Rautenbachhal - Hirvonen győzött.

A helyszín a jelentős földrajzi távolság dacára sok hasonlóságot mutat az előző futaméval, köves-murvás szakaszok várják a versenyzőket. Az egyik pályát néhány hete tönkretette egy vihar, a rengeteg víz elmosta az utat, a károkat rohamtempóban, a hadsereg segítségével állították helyre. A legnagyobb különbség a hó eleji viadalhoz képest a tengerszint feletti magasság: míg Mexikóban kétezer méter felett is mentek az autók, Jordániában inkább a nulla alatti értékek lesznek jellemzők, a Holt-tenger partján fekvő szervizpark például mínusz 400 méteren, a Föld legmélyebb pontján épült fel. Szokatlan módon a verseny már csütörtökön elkezdődik, és szombaton véget is ér - nem ez az egyetlen ilyen futam idén. 21 gyorsaságit rendeznek majd, a vízválasztó alighanem a 41 km hosszú, "Jordán-folyó" névre elkeresztelt szakasz lesz, melyet pénteken kétszer is teljesít majd a mezőny.

Abban a tekintetben is hasonlít a rali az előzőre, hogy itt is hátrányban lesz az, aki elsőként indul majd. Ezúttal viszont nem Hirvonen, hanem az elsőséget azóta magához ragadó Loeb lesz az, tehát csütörtökön ő takarítja majd az utakat. A címvédő, és csapattársa, Sordo bizakodóan várják a rajtot, egyedül a két esztendővel ezelőttihez képest jóval lazább útminőség miatt aggódnak. Ez azonban mindenkinek egyforma lesz, így a Ford gyári pilótái számára is. Ők egy maratoni teszttel készültek a futamra, Szardínián napokon át nyüstölték a Focus WRC-ket, és próbáltak rájönni a mexikói gyengébb formájuk okára. Hirvonen két teljes versenytávnyi kilométert autózott, minden elképzelhető beállítást kipróbált, és egyértelműen győzni érkezett a Közel-Keletre. Latvala pedig abban reménykedik, hogy minél jobban tudja majd segíteni honfitársát, és természetesen csapatát.

Forrás: AFP

A laza talajú versenyeken kellene előnyt szereznie Hirvonennek, mert aszfalton nem lesz túl sok esélye. Ehhez győznie kell a hétvégén


A négy nagyon kívül a szinte újjászülető Petter Solberg és Ogier esélyesek a dobogóra. A norvég exvilágbajnok megkapta C4-esébe a legújabb fejlesztésű motort, így immár a gyáriakkal teljesen egyenlő esélyekkel indulhat a pontokért. Francia kollégájától - akivel hatalmas csatát vívtak négy hete a második helyért - szintén jó szereplés várható, nem lenne meglepetés, ha beférne ő is az első ötbe. A murván általában jól teljesítő Henning Solberg és Matthew Wilson, azaz a Stobart csapat is szeretne elcsípni egy jó helyezést, az előzőek tekintetében nem lesz könnyű dolguk. A Mexikóban autóját alaposan összetörő Kimi Räikkönen újult erővel próbálja meg megszerezni első rali-világbajnoki pontjait, ennek érdekében két napon át gyakorolt Franciaországban. A korábban gondot okozó hátfájása teljesen elmúlt, így minden adott a jó szerepléshez. WRC-vel indul még Villagra, a mexikói hetedik hely után itt sem adná alább.

A nevezési lista elég szerény, mindössze 34 páros található rajta. Ismét látható lesz az SWRC és a PWRC mezőnye, és ahogy lenni szokott, mindkét sorozatban lesz hiányzó: az élmenők közül a S2000-eseknél Prokop, a turbósoknál Gröndal és Arai mínuszolják a futamot.

A futam csütörtök reggel rajtol, az időeltolódás Magyarországhoz képest egy óra.

Forrás: AFP

Mexikói második helyével visszanyerte önbizalmát Petter Solberg, most már Loeb és Hirvonen is komolyan számolnak vele. A technikán nem múlhat, végre megkapta az összes új fejlesztést a C4


A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën C4 WRC 43
2.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC37
3.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC25
4.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC 25
5.P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC 20
6.H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC 16
7.Sordo/Marti Citroën C4 WRC 12
8. Wilson/ScottSubaru Impreza WRC 6
9.Villagra/Perez-CompancFord Focus RS WRC6
10.Östberg/Andersson Subaru Impreza WRC 4


A világbajnokság állása, gyártók:

1.BP Ford Abu Dhabi World Rally Team67
2.Citroën Total World Rally Team61
3.Citroën Junior Rally Team32
4Stobart M-Sport Ford Rally Team28
5.Munchi's Ford Rally Team8


A világbajnokság állása, SWRC:

1.Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000 33
2.Pons/HaroFord Fiesta S2000 25
3.Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000 25


A világbajnokság állása, PWRC:

1.Araújo/MiguelMitsubishi Lancer Evo40
2.Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi 25
3.Gröndal/Engan Subaru Impreza STi 18