Hivatalos adatok az új Fiat Unóról

Vágólapra másolva!
Bemutatkozott Brazíliában a Fiat Uno új generációja, mely idővel akár Európában is piacra kerülhet.
Vágólapra másolva!

Hivatalos képek és néhány adat már korábban kiszivárgott a Dél-Amerikában piacra kerülő új Fiat Unóról, az olasz autógyár immár túlvan az ünnepélyes premieren is. Brazíliában ebben a hónapban, a többi dél-amerikai országban az év második felében kerül piacra a mini.

3770 milliméter hosszú, 1643 milliméter széles és 1490 milliméter magas az új Uno, tengelytávja 2370 milliméter. Alaphelyzetben 280 literes a csomagtartó, a méretek alapján valahol a Panda és a Punto EVO között helyezkedik el az újdonság. Formailag erősen pandás beütése van az Unónak.

Way néven emelt hasmagasságú, terepes kivitel is kapható lesz az autóból, összesen két, a helyi sajátosságoknak megfelelően bioetanollal is működő motor szerepel a palettán. Etanollal 73, benzinnel 75 lóerős az egyliteres blokk, a nagyobb 1,4-es 85 lóerőt tud benzinnel és 88-at etanollal. Mindkét változatba ötfokozatú manuális váltó kerül, amely az első kerekeket hajtja.