A slusszkulcsokért folytatott ádáz csatában sajnos eléggé alulmaradtunk, mert a hőn áhított 129 lóerős "kis dízel" helyett a benzines csúcsmotor, egy 170 lóerős 2,5 literes motorral szerelt hatos jutott nekünk a leggazdagabb, GTA felszereltséggel. Ez a konfiguráció finoman szólva sem tekinthető reprezentatívnak a hazai keresletet és az elszálló benzinárakat figyelembe véve, de azért ismét jó volt azt érezni, hogy jó-jó a dízelek nagy nyomatéka, de egy finom benzinmotornak nincs párja.
Az általunk korábban már tesztelt 2,5 literes motor ezúttal sem okozott csalódást: továbbra is olyan selymesen működik, mintha nem is fém, hanem plüssből készült alkatrészek mozognának benne, lelkesen reagál a legkisebb gázadásra is, és imádja, ha egy kicsit megkínozzák. A bemutatón azt mondták, hogy a negyedik, ötödik és hatodik fokozatok áttételét némileg hosszabbra vették a kedvezőbb fogyasztás érdekében, hatodikban azonban még így háromezer fölött forgott a motor 130 km/órás tempónál, tehát nem kapott egy igazi "utazós" végáttételt, pedig a motor ereje elbírta volna. Az utastér zajszigetelése parádésra sikeredett, még nagyobb tempónál sem tolakodó a szél és a motorzaj, így nagyon kell figyelni, hogy mindig az épen aktuális sebességhatár alatt mozogjunk, mert észrevétlenül kúszunk bele olyan tempóra, amiért egy kisebb vagyont kérhetnek el a hatóságok.
Egy 2008-ban bevezetett 2,2 literes motorral toldották meg a dízelválasztékot a japánok, amit háromféle teljesítményszinttel kínálnak. A nemzetközi menetpróbán a legtöbb tesztautó - ahogy az ilyenkor lenni szokott - a legerősebb, 180 és a középső, 163 lóerős változat volt, míg a leggyengébbnek számító 129 lovas kivitelből csupán egy autót hoztak mutatóba. Ennek megfelelően a slusszkulcs-csatának ismét az lett a vége, hogy egy 180 lóerős csúcsváltozatot vágtak hozzánk, természetesen GTA felszereltséggel. A Mazda 2008-ban bemutatott dízelmotorja ismét hozta a formáját, dízeles orgánumnak, kerregésnek, vibrációnak nyoma sincs, a turbólyuk szintén ismeretlen fogalomnak számít, pörgetni is lehet, így nincs az az idegesítő tulajdonsága, mint a legtöbb kihegyezett turbódízelnek, hogy csak egy szűk fordulatszám tartományban produkálja magát, de akkor viszont nagyon.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo] Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static9.origos.hu/i/1005/20100513mazda65.jpg)
Bár nem látszik rajta, de 400 ponton változott a külseje
Nagy hátrány a konkurenciához képest, hogy a Mazda nem kínál automata váltót a remek dízelmotorjaihoz, ami sajnos a ráncfelvarrás alkalmával sem változott, ezt a hiányt csak 2012-től pótolják a következő generációs hatossal, ami viszont már egy sor vadonatúj motort is fog kapni. Szintén hiányzik a műszaki arzenálból egy jó start-stop rendszer, ami jelenleg csak a hármashoz létezik, a hatosnál állítólag csak a következő generációban fog megjelenni, akkor viszont már egy fékenergia visszanyerő rendszerrel is kiegészül. Hibridfronton egyelőre még semmi konkrétum nincs, annyi biztos, hogy lesz valamikor, és a hajtáslánc egy része a Toyotától érkezik majd, az elektromotorhoz kapcsolódó benzinmotor és az akkumulátor viszont saját fejlesztés lesz. Apróságok ugyan, de meg kell említeni a ráncfelvarrás kapcsán, hogy adaptív, azaz a kormánnyal együtt elforduló fényszóró, vészfékezésre figyelmeztető rendszer és visszagurulás-gátló elektronika is megjelent a kínálatban, ez utóbbi ráadásul addig nem engedi el a féket, amíg azt nem érzékeli, hogy elegendő erő épült fel az elinduláshoz.
![Fotó: Nógrádi Attila [origo] Fotó: Nógrádi Attila [origo]](http://static7.origos.hu/i/1005/20100513mazda613.jpg)
A felszereltségi listán megjelent a kanyarkövető xenon is
A szépen átfésült hatos kapcsán a legjobb hír, hogy a hazai importőr is beszállt a húsdarálóba; elég agresszív árversenybe kezdett, ennek köszönhetően bizonyos konfigurációk esetében egymillió forinttal is csökkent a listaár. A legolcsóbb, CE felszereltségű 1,8 literes benzines változat árát ötmillió forint alá tornázták, ami nem kis teljesítmény, ha csak azt vesszük alapul, hogy két évvel ezelőtt még 5,8 millió volt a belépőmodell. Az ötmillió forintos változatnak természetesen egyfajta "becsalogató" szerepet is szánnak, hiszen Magyarországon jellemzően nem alapfelszereltséggel és motorral viszik a hatosokat, amelyek jellemzően a 7-8 millió forintos árkategóriából kerülnek ki. Érdekes adalék még, hogy amíg Európában a benzines változatok a népszerűbbek, addig nálunk 80 százalék az arány a dízelek javára, még úgy is, hogy nem rendelhető automata váltóval.
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
A Google hadserege
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és ...
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.