Vágólapra másolva!
A Nissan teljesen elektromos autóját még az idén elkezdik árusítani egyes piacokon. Árával az Opel Ampera szintjét célozták meg: az állami támogatásokkal együtt nem lesz drágább egy hasonló méretű hibrid vagy dízelautónál.
Vágólapra másolva!

Vezető, környezetbarát, olcsó, családi autó - angol betűszóból ered a Leaf neve, ami még falevelet is jelent. Környezetbarát technikája önmagában nem érne sokat, ha túl drága lenne az autó, ezért azokon a piacokon kezdik el árusítani, ahol már csökkentették az ilyen technikájú kocsikat sújtó adókat.

Az elektromos járművekre kapott támogatással körülbelül 30 ezer euró, azaz 8,4 millió forint körüli áron lesz kapható, az árban persze benne van az akkumulátor is. Az Egyesült Királyságban lesz a legolcsóbb, ott 23 350 fontért, 7,7 millió forintért lehet majd megvenni - a kormány ott azzal ösztönzi az elektromos autók vásárlását, hogy árukból huszonöt százalékot (maximum ötezer fontot) visszatérítenek. Hollandiában lesz a négy ország közül a legdrágább - 9,2 millió forintnyi euró -, viszont akár 1,7 millió forintnyit is meg lehet takarítani öt év alatt, mivel nem kell utána regisztrációs- és útadót fizetni. Írországban csak jövő februártól lehet megvenni, 8,4 millió forintnyi összegért, a tulajdonosait megkímélik az átszámítva egymillió forintos regisztrációs díjtól. Portugáliában is 5000 eurós kormánykedvezmény jár az autóhoz, így mai árfolyamon ott is körülbelül 8,4 millió forintnak megfelelő euró lesz az ára.

A Renault-Nissan csoport komolyan veszi az elektromos autók gyártását: négymilliárd eurós beruházással a piac vezetői lettek, jelenleg három márkájuk nyolc elektromos autót kínál.