Bravúros magyar szereplés a nyirádi ralikrossz Eb-n

Vágólapra másolva!
Egy híján az összes magyar induló a döntőben, Harsányi Zoltán és Bánkuti Gábor futamgyőzelme, a megállíthatatlan Sverre Isachsen, Andreas Eriksson, Mats Lysen és Liam Doran csatája a csúcskategória B döntőjében - csupán egy rövid ízelítő arról, miről marad emlékezetes a 2010-es nyirádi Eb-futam.
Vágólapra másolva!

Forrás: Johnny Loix

Az A döntő első kanyarja, Isachsen egy lépéssel a többiek előtt


Idén immár ötödik alkalommal látogatott hazánkba a ralikrossz abszolút elitje, az Európa-bajnoki sorozat mezőnye. A Balaton közelében fekvő Nyirádi Motorsport Centrum 2006 óta ad otthont minden évben a soros Európa-bajnoki futamnak, és azóta a kontinensbajnokság egyik etalonpályájának számít. Tavaly az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) értékelése szerint Nyirád rendezte az év második legsikeresebb Eb-futamát a svédországi Höljes mögött.

Az idei versenyre sem lehetett panaszuk mindazoknak, akik a helyszínen izgulták végig a hétvége eseményeit - szemkápráztató csatákban, elképesztően szoros befutókban, ütközésekben, bukásokban, drámai fordulatokban, látványos előzésekben és kanyarvételekben, na és ami talán a legfontosabb: bravúros, erőn felüli magyar teljesítményekben ezúttal sem volt ugyanis hiány.

Divízió 1

A hétvége programja - a szokásokhoz híven - szombaton két szabadedzéssel, a hivatalos időmérő edzéssel és az első előfutam-sorozattal vette kezdetét, majd vasárnap a második és a harmadik előfutam-sorozattal, valamint a ralikrossz-hétvége csúcsát jelentő döntőkkel folytatódott.

Forrás: Johnny Loix

Isachsen az egész nyirádi hétvégén szárnyalt


Az Európa-bajnokság legutóbbi, angliai futama után alig egy hét telt el, és máris Magyarországon, a Nyirádi Motorsport Centrumban feszültek egymásnak a lóerők és a mindenre elszánt versenyzők, akiknek így gyakorlatilag idejük sem volt arra, hogy kiessenek a ritmusból a két verseny között.

Mindez előre sejttette az Angliában - a portugáliai és franciaországi második helyek után - diadalmaskodó, és ezzel magában egy hatalmas gátat átszakító Sverre Isachsen nyirádi brillírozását. Nem is kellett csalódniuk a helyszínre kilátogató nézőknek a tavalyi Európa-bajnokban, aki már rögtön az első napon a lovak közé csapott: a hivatalos időmérő edzés után az első előfutam-sorozatot is megnyerte, így ő várhatta a legkedvezőbb helyzetből a másnapi folytatást.

A szombati előfutam-sorozatot Isachsen mögött tavalyi és idei legfőbb riválisa, a svéd Michael Jernberg zárta a második, a fiatal angol Liam Doran a harmadik helyen. Nem alakult viszont ilyen jól a nyitónap Doran csapattársának (és egyben csapatfőnökének), a tizennégyszeres Európa-bajnok Kenneth Hansennek, aki saját futamának első kanyarjában csúnyán összeütközött örök riválisával, a kétszeres Európa-bajnok Ludvig Hunsbedttel, ami mindkettejük napjának keserű végét jelentette. A sportág két, ötvenéves ikonja értékelhető eredmény nélkül zárták a szombati napot, így vasárnap mindkét előfutam-sorozatban célba kellett érniük ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen bejutni a döntők valamelyikébe.

Annál kedvezőbb helyzetből várhatta viszont a vasárnapi folytatást a csúcskategória két magyar indulója, az egyaránt többszörös magyar bajnoknak számító Kotán Péter és Harsányi Zoltán. Előbbi a tizenkettedik, utóbbi a kilencedik helyen végzett a szombati előfutam-sorozatban, így mindkét magyar versenyző megőrizte esélyét a döntőbejutásra az első napot követően. Harsányi ráadásul hihetetlenül izgalmas csatában, pár centiméterrel megelőzve a norvég Morten Bermingrudot, megnyerte saját szombati futamát, hatalmas vastapsot csalva ki a lelkes hazai publikumból.

Forrás: Johnny Loix

Harsányi Zoltán a C döntőbe jutott


Isachsen vasárnap pontosan ott folytatta, ahol az első nap végén abbahagyta - a bajnoki éllovas a második előfutam-sorozatot is megnyerte, így a harmadik előfutam-sorozat történéseit ő már teljes lelki nyugalomban nézhette végig a lelátóról, hiszen az első két előfutam-sorozat megnyerésével máris bebiztosította magának az A döntő pole pozícióját. A tavalyi Európa-bajnok így is tett - fogta magát és kigyalogolt a nézők közé, beállt szépen a hátsó sorba, és megnézte kívülről, mit produkálnak harmadik előfutamukban riválisai, köztük azok, akikkel az A döntőben később még meg kellett mérkőznie.

Így lehetett szemtanúja Isachsen is annak, amint legfőbb riválisa, a svéd Michael Jernberg megnyerte a harmadik előfutam-sorozatot, ezzel biztossá téve elsősoros rajthelyét az A döntőben a norvég mellől. Rajtuk kívül még az idén immár harmadik A döntőjét futó Stig-Olov Walfridsson, valamint a szombaton összeakaszkodó két nagy bajnok, Hunsbedt és Hansen biztosították egyenes úton A döntős részvételüket.

A kategória két magyarja, Harsányi és Kotán vasárnap is folytatták szombaton megkezdett kitűnő teljesítményüket, ami mindkét pilóta számára meg is hozta a remélt sikert: mindketten kvalifikálták magukat a C döntőbe. Balszerencséjükre viszont az Eb-összetett harmadik helyezettjeként Nyirádra érkező és velük szemben jelentős technikai fölényben levő Liam Doran is a C döntőbe nyert besorolást (a fiatal angolt a vasárnapi két előfutam-sorozat során technikai probléma és vezetői hiba hátráltatta), aki a papírformának megfelelően nem is engedett esélyt a többieknek a futamban és magabiztosan jutott fel a B döntőbe. Harsányi végül a három pontot érő 14., Kotán az egy pontot érő 16. helyen zárta a nyirádi hétvégét.

Forrás: Johnny Loix

Pillanatkép Eriksson és Doran B döntős csatájáról


Tiszta alaptempó tekintetében egész hétvégén Doran volt a mezőny egyik leggyorsabb tagja, így hiába kezdte a B döntőt a legutolsó starthelyről, így is az A döntőbe való feljutás egyik legnagyobb esélyesének számított a svéd Andreas Eriksson és a norvég Mats Lysen mellett. Nem is maradt el hármójuk hatalmas csatája, ám annyira egymással voltak elfoglalva, hogy közben az olasz színekben versenyző Jos Kuypers szépen csendben ellopakodott tőlük az élen, és megnyerte előttük a B döntőt.

Isachsen, Jernberg, Walfridsson, Hunsbedt és Hansen mellé tehát Kuypers csatlakozott az A döntő rajtrácsához. A végső finálé elsősorban Isachsen és Jernberg kiélezett párharcát ígérte, akik valóban végig szorosan üldözték egymást, de sorrendi változás nem történt közöttük. Isachsen egészen a leintésig megőrizte első helyét, és megszerezte idei második Eb-futamgyőzelmét, ezzel 2-2-re módosította saját különversenyét Jernberggel szemben (eddig mind a négy idei Eb-futamot ők ketten nyerték meg).

Az idén már-már megszokott trend szerint, mögöttük ezúttal is a Kenneth Hansen Motorsport egyik versenygépe futott célba harmadikként, ezúttal a tizennégyszeres Európa-bajnok csapatfőnök ünnepelhetett a dobogón. Összetettben is ők hárman állnak az élen, mégpedig a nyirádi Eb befutójának sorrendjében.