Csak néhány apró alkatrészt örökölt elődjétől a csütörtök délelőtt bemutatott új Suzuki Swift, amelynek elsőként Esztergomban kezdődött meg a sorozatgyártása. Az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor és a Suzuki elnök-vezérigazgatója is részt vett, egy erősebb, de ugyanakkor takarékosabb, kisebb emissziójú típust lepleztek le.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static2.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya65.jpg)
Csütörtök délelőtt, az esztergomi gyártósor-beindítási ünnepségen végre nyilvánosságra kerültek az új Suzuki Swift műszaki adatai. A Swift negyedik generációja teljesen új fejlesztés, nem pedig modellfrissítés, csak nagyon kevés alkatrész került át a 2005 februárjában bemutatott elődből.
Már biztos, hogy alapmotorja egy új, 1,2 literes, 94 lóerős négyhengeres lesz, amely kedvezőbb fogyasztása és emissziója miatt váltja le a régi, 93 lóerős 1,3-ast. A szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlésű (dual-VVT) motor a Splash motorjának továbbfejlesztéséből született, nyomatéka 118 Nm 4800-as fordulatszámnál. Csökkentett belső súrlódásának köszönhetően átlagosan csak 5,0 litert fogyaszt száz kilométeren, ami 0,8 literrel jobb a régi 1,3-as fogyasztásánál. Alaphelyzetben új fejlesztésű ötfokozatú váltót párosítanak hozzá, de később lesz fokozatmentes automatikus váltó is, amely konstrukciójából adódóan sokkal finomabban működik, mint a korábbi, robotizált MTA váltó. Aki szeret vezetni, azért inkább a manuálisat válassza, mert az ülőpróba alapján ugyanolyan precíz, japános váltási érzetet biztosít, mint a korábbi Suzuki-szerkezetek.
Az 1,2-es benzines szén-dioxid-kibocsátása kilométerenként mindössze 116 gramm, ami nagy előrelépés a régi 140 g/km-es értékéhez képest. Eleinte még nem, de később bevezetik hozzá a start-stop automatikát, amellyel még tovább csökkenhet a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya13.jpg)
Kívülről szinte csak a lámpák és a lökhárítók változtak. A legkisebb kerék is 15 colos lesz
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Rossz emissziója miatt törlik a kínálatból a sikertelen 1,5-ös benzinmotort, de az 1,6-os sportmodell megmarad, igaz, idén még nem mutatják be. Az 1,25-ös közös-nyomócsöves, Fiat eredetű dízelmotor már az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti, tehát lesz benne részecskeszűrő, ami feljebb tornászhatja az árát. Ez a korábbi 124 gramm helyett már mindössze 109 gramm szén-dioxidot pufog ki kilométerenként, átlagfogyasztása pedig 4,7-ről 4,2 literre csökkent.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static1.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya42.jpg)
Orbán Viktornak tetszett a legújabb magyar gyártású autó
Látható a fotókon, hogy a külső alig változott. Szélesek és nyújtottak lettek a fényszórók, és laposabb szögben állnak a hátsó lámpák, de a jól sikerült arányok változatlanok, és a feketére festett A oszlop is megmaradt. A szélesség 5 mm-t, a hosszúság viszont 90 mm-t nőtt, utóbbi jelenleg 3850 mm, amivel még mindig lefelé lóg ki a manapság nagyra nőtt kisautók közül. Az autó orrát a szigorodó gyalogosvédelmi előírások miatt nyújtották meg.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static4.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya43.jpg)
Ebből a nézetből nehéz lesz megkülönböztetni a régitől
A tengelytávot szintén megnövelték 50 mm-rel, és magasabb is lett az autó 10 mm-rel. Elöl 20, hátul 15 mm-rel bővült a nyomtáv, tehát várhatóan javul az eddig sem rossz kanyarstabilitás is. A vadonatúj karosszéria elkészítésénél nagy- és ultranagy-szilárdságú acélokat is felhasználtak, ezért 20 kilogrammal könnyebb és merevebb lett a réginél. Pár litert nő csak az aprócska, 201 literes csomagtér, tehát továbbra is ez lesz a Swift egyik legnagyobb hátránya a vetélytársakkal szemben.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya64.jpg)
Idén 40 ezret gyártanak le belőle Esztergomban, egyelőre nem vesznek fel új alkalmazottakat
Örömteli, hogy már nem csak az 1,6-os Swift Sportban lesz menetstabilizáló rendszer, hanem az 1,2-eshez és a dízelhez is elérhetővé válik, a gazdagabb felszereltségekben mindenképp benne lesz. Már minden változaton hátul is tárcsafékek lassítanak majd a dobok helyett. Árakat még nem árultak el, arra valószínűleg az őszi piaci bevezetésig kell majd várni. Idén már 40 ezer példányt legyártanak Esztergomban, hamarosan Japánban is beindulnak a gyártósorok.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya59.jpg)
A kormánykerék és a középkonzol is a Kizashit idézi, javult az anyagminőség
A gyártósor felavatásán Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Szuzuki Oszamu, a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatója és Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere is részt vesz. Tudósítónk beszámolója szerint Orbán elsősorban a kedden ismertetett gazdasági programról beszélt, Meggyes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami szférának több Suzukit kellene vásárolnia, és szükség lenne egy németországihoz hasonló roncsprémium bevezetésére is.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/1006/20100610suzukigya29.jpg)
Szuzuki Oszamu, a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatója is megjelent Esztergomban
Cikkünket tovább frissítjük.
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.