Jóval a párizsi premier előtt hivatalos fotókat és adatokat hoztak nyilvánosságra az új Opel Astra kombiról, amely új nevet is kapott.
Már nem Caravannak, hanem Sports Tourernek hívja az Opel az Astra kombit, amelyről közzétette az első hivatalos képeket és adatokat. Kémfotók és videók alapján gyakorlatilag már mindent tudni lehetett, a vonalvezetésével az Insignia kombira erősen hasonlító autóról, amelynek tengelytávja megegyezik az ötajtós kivitelével. Korábban nyújtott tengelytávval készült a kombi, emiatt a hátsó lábtér tágasabb volt benne, mint a ferdehátúban.
Ledöntött ülésekkel 1550 literes az Astra kombi csomagtartója, elődjéhez képest három centivel lett hosszabb a rakodófelület. Alaphelyzetben 500 liternyi csomagot képes elnyelni a kombi, melynek műszerfala megegyezik a ferdehátúéval. Korábban 540 literes volt a csomagtartó, bővítés után pedig 1590 literes, az Opel úgy gondolta, hogy a stílusosabb megjelenés megér 40 liternyi csökkenést. Különösen azért, mert a belső tárolórekeszek térfogata 50 százalékkal, 75 literre nőtt. Új, Flex Fold névre hallgató hátsó üléseket kapott az ST, ami annyit jelent, hogy a 60/40 arányban dönthető üléseket a csomagtartóban lévő gomb megnyomásával is le lehet már hajtani.
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Nem sokkal a párizsi premier után, novemberben kezdődik a forgalmazás, összesen nyolc benzin- és dízelmotorral, 95-180 lóerős teljesítménnyel. Új a kínálatban a Merivából már ismert 1,4 literes, 120 lóerős, turbós benzines, amelyhez hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik, a 140 lóerős, 1,4-es hatfokozatú automatával érkezik. Nincs változás a dízel palettán, a 160 lóerős kétliteressel 5,1 liter a kombi átlagfogyasztása.
Minden kézi váltós Astra kombiba a váltás idejére figyelmeztető jelzés, valamint start-stop rendszer kerül.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?