Benzines motorjai után a Mini dízelkínálatát is átfésülték a britek, és átgyúrtak pár részletet.
A BMW célja, hogy az erősödő konkurenciaharcban továbbra is vonzó maradjon a prémium kisautó. Az Alfa Romeo MiTo és az új Audi A1-es ellen környezetkímélő változatokkal szállnak szembe, és kiterjesztik az opciós listát, így még inkább személyre szabhatók lesznek az autók. 100 gramm/kilométer alá csökken a Mini-kínálat szén-dioxid-kibocsátása az új dízelmotorral, amely a PSA dízele helyett már a BMW saját fejlesztésű, új 1,6-osa.
Ennek alapja az 1-es BMW-kből ismert kétliteres négyhengeres, annak is a 115 lóerőre visszafogott változata, amely a 116d-t is hajtja. Két változatban lesz elérhető, a One D-ben 90, a Cooper D-ben 110 lóerővel. Az erősebb motort a hosszabb Clubmanhez és most először a nyitható tetejű Convertible-hez is meg lehet rendelni.
Kívülről kevés a változás. Új első lökhárítókkal igyekeznek javítani a gyalogosvédelmen, több a króm a hűtőmaszk környékén, és LED-esek lettek a hátsó lámpatestek. Belterét új kárpitokkal dobták fel, áttervezték a légkondicionáló és az immáron mp3-kompatibilis hifi vezérlőgombjait. Ezentúl több AUX-csatlakozó is lesz, és az iPhone-tulajdonosok a Mini Connected rendszerrel akár a Twitter és Facebook üzeneteket is megjeleníthetnek a központi kijelzőn.
A kibővített extralista mellett három új gyári kivitelváltozattal rukkoltak elő: a Scene, Classic és Rally változatokban minden részletet egy jól meghatározott stílus szerint alakítottak ki. A frissítés a kínálat csúcsát jelentő Mini John Cooper Works-t is érinti. Szeptemberben indul a forgalmazás, várhatóan kicsivel magasabb árakon.
Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?