Vágólapra másolva!
Kisméretű szabadidő-autóval bővíti kínálatát a Mazda, a CX-5 2011 végén érkezik.
Vágólapra másolva!

2008-ban mutatta be a Mazda a Kazamai tanulmányt, amely nem tűnt el a japán gyár süllyesztőjében. Éppen ellenkezőleg, egy vadonatúj modellt, a CX-5-öt fejlesztik ki belőle, a kisméretű szabadidő-autó 2011 végén mutatkozik be.

Ez lesz az első olyan sorozatgyártású Mazda, melybe az új generációs, a jelenleginél gazdaságosabb Sky motorok kerülnek. Úgy számol a Mazda, hogy a végleges változat legalább száz kilogrammal könnyebb lesz riválisainál.

Arról is szó van, hogy a Mazda esetleg a Land Rover Evoque-hoz hasonló kupés terepjárót is készít, ebből három- és ötajtós kivitel is tervben van. A Sky motorgenerációval és az i-stop start-stop rendszerrel a Mazda akár harminc százalékos fogyasztáscsökkenést is elképzelhetőnek tart.