Öt vizsgált BKV midibuszból ötöt talált közlekedésre alkalmatlannak a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden. Az Ikarus 405-ösöket azonnal kivonták a forgalomból, pótlásuk gondot okoz a BKV-nak.

Itt még várbuszként - korábbi fotón az Ikarus 405
Kedd reggel úgynevezett célellenőrzésen estek át azok a buszok, amelyekre az elmúlt hetekben a rendszámuk alapján több bejelentés is érkezett az NKH postacímére. Öt Ikarus 405-öst vizsgáltak, három 16-os és két 27-es járatszámú vesztette ma el a műszaki érvényességét - vagyis valamennyi ellenőrzött példány. Alváztörés, hibás kormánymű, erős olajfolyás és bizonytalanul záródó ajtók - sorolta a hibákat Lovas Károly, az NKH elnökhelyettese.
Két héttel korábban több típust vizsgáltak, akkor nyolcvan járműből kilenc forgalmi engedélyét korlátozták két hétre, ami azt jelenti, hogy a napokban ezeknek a járműveknek újabb teszten kell átmenniük, eddig a határidőig ki kell javítani a hibáikat. Akkor egy busz közvetlenül veszélyeztette a rajta ülőket és a forgalom többi résztvevőjét, ezért a helyszínen kivonták a forgalomból, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a rendszámon lévő érvényesítő matricát lekaparják az NKH szakemberei. A tíz hibás busz között volt, amelynek fékei félrehúztak, ütöttek, szakadtak voltak a csuklóik, törött tükrökkel voltak kint a forgalomban, és az utasok személyes higiéniáját és értékeik védelmét sem tudták garantálni - magyarul szörnyen koszosak voltak.
A BKV-tól meg akartuk kérdezni, hogyan csúszott át a forgalomból most kivont öt busz a BKV belső vizsgálatán, illetve hogy milyen rendszerességgel és módon zajlanak ezek az ellenőrzések, de eddig nem kaptunk választ.

Bár öngyulladásban az Ikarus 412-esek voltak érintettek, rossz állapotuk miatt egyre több gond akad a koros 405-ösökkel is
A menetrendben előírt hat perc helyett kedden munkaidőben legalább 8-10 percenként járt a 16-os busz. A 27-es vonalon 7-8 perc helyett negyedóránként jött a következő, úgy, hogy egy darab, más vonalon közlekedő Ikarus 405-öst "csoportosítottak át" oda. A BKV Zrt. közlése szerint folyamatosan dolgoznak azon, hogy a műszaki gondok ne jelentsenek fennakadást a buszközlekedésben, és hogy az utasoknak ne járjon kellemetlenséggel a műszaki hibás buszok miatti hosszabb várakozási idő.
A tizenöt éves Ikarus 405-ösök meghibásodása azért jelent különösen nagy gondot, mert a szokásosnál kisebb méretű, úgynevezett midi autóbuszok olyan vonalakon közlekednek, ahol az út terhelhetősége és szélessége nem teszi lehetővé a normál buszok közlekedését. A 16-os a Deák Ferenc teret a Moszkva térrel köti össze, közben áthalad a budai várnegyed macskakővel borított történelmi utcáin, de a Móricz Zsigmond körteret a Sánc utcával összekötő 27-est sem könnyű pótolni, mert a Gellérthegy hajtűkanyarjaiban sem fér el bármi.
Idén májusban 46 darab 405-össel rendelkezett a BKV - a szintén budai 39-es vonalon is ezek járnak -, ezért több busz együttes kiesése már fennakadást jelent, pláne, hogy a 27-es vonalon közlekedő buszok szinte mindegyikét kivonták a forgalomból.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?