260 lóerős lehet a Subaru új sportkocsija

Vágólapra másolva!
Közösen fejleszt sportkocsit a Subaru és a Toyota, előbbi modellje 60 lóerővel erősebb lehet.
Vágólapra másolva!

A Subaru és a Toyota közös sportkocsi-fejlesztéséből eddig csak a Toyota FT-86 névre keresztelt tanulmányt láthattuk, bár a végleges változat valószínűleg új nevet kap és eltérő formavilággal készül. Eddig nem sokat mondott elképzeléseiről a Subaru, nevet még nem talált a sportkocsi számára, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a Toyotánál erősebb modellel lépne piacra.

Eddig úgy volt, hogy mindkét autóba körülbelül 200 lóerős motor kerül, a Subaru most mégis úgy döntött, hogy az Impreza STi módosított turbómotorját pakolná saját sportkocsijába, 260 lóerő körüli teljesítménnyel. Közös lesz a Subaru-féle, hatfokozatú manuális váltó.

Saját verzióját kicsit sportosabbra szabná a Subaru, melynek mérnökei a közös, Legacy-eredetű alapok miatt az FT-86 kezdeti tesztelésében is segítenek. Kizárólag hátsókerék-hajtással lesz kapható a Subaru sportkocsija, a mérnökök szerint az összkerékhajtás jelentősen megnövelné a súlyt.