Vezető nélkül tart két autó Sanghajba Olaszországból

Vágólapra másolva!
Némi karosszériakár és egy huszonkét órás kényszerpihenő az orosz határon - ez az eddigi mérlege a hónap elején Olaszországból startolt két vezető nélküli autónak, amelyek úti célja a sanghaji világkiállítás.
Vágólapra másolva!

Az autókat kifejlesztő olasz mérnökök az első hetek alatt meggyőződhettek arról, hogy a legtöbb malőr nem technikai eredetű, hanem emberi hiba eredménye. A járműveken dolgozó csapat az autók elhagyásakor kikapcsolta például az érzékelőrendszert. "A jármű így tudta irányítani magát, környezetét viszont nem érzékelte" - mondta el Alberto Broggi projektvezető. A jármű ezért a másik vezető nélküli autóba hajtott.

A csúcstechnika határait feszegette a moszkvai közlekedési káosz is. "Lehetetlen helyzetbe kerültünk. Olyan túlzsúfolt területen, ahol senki sem tartja be a szabályokat, nincs lehetőség a navigálásra. Az egyetlen, amit ilyenkor tehetünk, ha megpróbálunk nem belehajtani a többiekbe" - fejtette ki a felmerült problémákat Broggi.

A biztonság kedvéért az összesen 13 ezer kilométeres út során mindkét vezető nélküli autóban ül két-két technikus, akik szükség esetén beavatkozhatnak és elháríthatják az üzemzavarokat. Emellett mindkét járművet egy kocsi követi, amelyből a szakemberek jeleket küldenek a különleges autóknak.