Új dízellel jön a frissített Lexus IS

Vágólapra másolva!
Alig észrevehetően újul meg a Lexus IS, amely egy új dízelmotorral mutatkozik be a Párizsi Autószalonon. Takarékosabb és tisztább lesz a 2,5 literes V6-os, az IS-F csúcsváltozat pedig új kiegészítőket kap.
Vágólapra másolva!

Öt év telt el a Lexus legkisebb limuzinja, az IS második generációjának bemutatása óta, a Toyota luxusmárkája azonban generációváltás helyett csupán kisebb módosításokkal készül a Párizsi Autószalonra. Alig nyúltak hozzá a formához, a jövő év elejétől elérhető felfrissített modell fényszórója LED-es nappali menetfénnyel egészül ki, minimálisan változik a hűtőrács és a lökhárító rajzolata. A legszembetűnőbb változást a kerek ködlámpák jelentik. Hátul sem okoz meglepetést a kozmetikázás, egyszerűen új elosztást kaptak a lámpák.

Hasonló mértékben alakul át az IS-F sportváltozat külseje is, új első és hátsó légterelőket, hűtőrácsot és ködfényszórókat kap, az utastérbe titán hatású díszbetét és antracit színű tetőkárpit kerül. Az SE-I felszereltségi szint fűtött bőrülésekkel, esőérzékelős ablaktörlővel és automatikusan elsötétedő belső visszapillantóval bővül. A 2011-es modellévtől új könnyűfém kerekek és színárnyalatok mellett dönthetnek az európai vásárlók, akik a 2,2 literes dízelmotort 150 lóerővel is választhatják.

A gyengébb, IS 200d típusjelzésű modellel párhuzamosan elérhető lesz a jelenlegi 177 lóerős IS 220d is, amely pusztán Nagy-Britanniában tűnik el a kínálatból. Az új motorral 10,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, vegyes használatban 5,1 liter gázolajat fogyaszt és 205 km/órás végsebességre képes az IS, károsanyag kibocsátása 148-ról 134 g/kilométerre csökkent. Az IS 250 208 lóerős 2,5 literes V6-os motorja azonos teljesítmény mellett 0,7 literrel takarékosabb és 15 grammal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. A következő néhány éves piaci szereplése felkészített IS jövőre Magyarországra is megérkezik.

Forrás: Lexus