Magyar gyártmányú midibuszt tesztel vasárnapig a BKV a 39-es vonalon; a mosonmagyaróvári Kravtex Credo modelljének egyéb változatait a közlekedési cég korábban már tesztelte, és pozitív visszajelzéseket kapott.
Krankovics István, a gyártó Kravtex ügyvezető igazgatója a midibuszt bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 9,5 méteres, szériaérett busz iránt nagy érdeklődés mutatkozik magyarországi Volán vállalatok részéről, de a budai Várban nem tudna közlekedni, mert nem fér el. Ha a BKV 8 méterben szabja meg a midibuszok hosszúságát, akkor a pályázaton a gyártó nem tud indulni, mert nem tudnak, és nem is fognak 8 méteres buszt gyártani.
A 32-35 milliós jármű legtöbb alkatrésze magyar, vagy Magyarországon szerelik össze. A Credo légkondicionált és 78 utas szállítására alkalmas, Iveco motorja teljesíti az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normát is. Önhordó karosszériája a padlóváz és a motortartó nyúlványok kivételével teljes egészében korrózióálló anyagból készült, a mozgássérültek közlekedését a második ajtónál felhajtható rámpa segíti.
A Credo midibuszát a BKV utasai - ahogy eddig is - ingyen használhatják, a BKV pedig erről a járműről is várja az utasok véleményét. A BKV-nak jelenleg 40 midibusza van, ezek főként a várban és a Gellért-hegyen közlekednek, de rendkívül rossz műszaki állapotban vannak.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság az elmúlt hetekben többször is razziaszerűen vizsgálta ezen buszok műszaki állapotát és többet is kivontak a forgalomból. Bár a BKV tavaly júliusban kiírt egy pályázatot midibuszok üzemeltetésére, de döntés azóta sem született. Sajtóértesülések szerint befagyasztották a midibusz-tendert, mert a közlekedési társaságnak nincs pénze rá. A Credo csuklós, illetve szóló változatait a BKV korábban már sikeresen tesztelte.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.