A Népszabadság információi szerint szeptemberben jelentős magyarországi autóipari beruházásokról szóló döntéseket hoznak nyilvánosságra.
A napilap keddi száma ismerteti, hogy az Opelnek és a Vauxhallnak is beszállító GeneralMotors Powertrain Szentgotthárdon bővíti a motorgyártást. A tervek szerint 2013-ra megdupláznák a jelenlegi évi 460 ezer darabos kapacitást, és az 1,6, valamint 1,8 literes benzinmotorokból álló termékpaletta ezer köbcentiméteres háromhengeresekkel, valamint 1,4-1,6 literes benzines és 1,6 literes dízelekkel bővülne.
A kisebb motorok már Euro6-os környezetvédelmi besorolásúak, és kisebb fogyasztásúak, miközben teljesítményük meghaladja nagyobb lökettérfogatú elődeikét. Szentgotthárdon jelenleg hatszáz alkalmazott és 350 bérelt külsős dolgozik, a bővítés hétszáz-nyolcszáz új munkahelyet jelent majd. Idén 220 ezer motor és 270 ezer hengerfej előállítása a terv a magyarországi General Motorsnál.
Az Audi is bővítésre készül: a német Handelsblatt és az Automobilwoche után az Ingolstadtban megjelenő Donaukurier is megerősítette, hogy az Audi Hungaria Motor 2012-től nem csak kabrió, hanem normál A3-asokat is gyárt majd Győrben. A hírt sem a magyarországi, sem a németországi központban nem kívánták kommentálni - írja a Népszabadság.

Jelenleg TT-k és A3 Cabriók készülnek Győrött
Menetrendszerűen halad a kecskeméti beruházás: a Mercedes 800 millió eurós invesztíciója első lépésben közvetlenül 2500 új munkahelyet jelent, de a beszállítók által akár ennek négyszerese is lehet a közvetve foglalkoztatottak száma. A nullszériás autók 2011 őszén gördülnek le a szalagról, 2012-ben pedig már üzemszerűen termel az autógyár. A Mercedes Benz személyautó ágazatának igazgatója, Rainer Schmückle a Népszabadság kérdésére elmondta, hogy elképzelhető további beruházás, hiszen a megvásárolt közel félezer hektárnyi területen jóval nagyobb gyár is elfér.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/1005/20100504mercedesb11.jpg)
A Mercedes-gyár májusi állapota
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.