Bár hivatalosan csak az októberi Párizsi Autószalonon leplezik le a modellfrissítés utáni miniautót, a Hyundai Koreában már bemutatta az elektromos változatot, amely már az új külső jegyeket is megkapta.

A teljesen elektromos i10 BlueOn tanulmányautó ugyan csak 2012-ben kerül piacra, de a formája már megegyezik azzal, amit a belső égésű motorral szerelt verziók is megkapnak a 2011-es modellévtől.
Jól látható, hogy a kocsi orr-részét a márka legújabb formanyelvéhez igazították, az elnyújtott fényszórók és a hatszögletű hűtőmaszk nagyon hasonló ahhoz, amit az ix35-ösön és az új Accenten láthatunk. Állítólag a műszerfalat sem hagyják érintetlenül a koreaiak, de azok a módosítások eltörpülnek a külső változásokhoz képest.
Erősebb és takarékosabb lesz az 1,2 literes benzinmotor a változó szelepvezérlésnek köszönhetően, az ISG-nek hívott start-stop rendszer ehhez, és az új egyliteres benzineshez is elérhetővé válik. A kisebb, új erőforrás a régi 1,1-est váltja majd a palettán, a motorleállító rendszerrel állítólag csak 99 gramm szén-dioxidot bocsát majd ki kilométerenként.
A Koreában bemutatott, képeken látható tanulmányautót 81 lóerős villanymotor mozgatja, melynek nyomatéka 210 Nm. A normál nikkel-metál hidrid akkumulátoroknál 40 százalékkal könnyebb, és 30 százalékkal kisebb lítium-ion polimeres akkumulátorok táplálják a villanymotort. Az i10 BlueOn 13,1 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, végsebessége 130 km/óra. Hogy a gyalogosok is meghallják a közeledését, az autó mesterséges motorhangot bocsát ki magából. Egy feltöltéssel állítólag 140 kilométeres távot képes megtenni, a teljes feltöltés hat óráig tart. Átszámítva nagyjából 8 milliárd forint értékű koreai wonba került az autó egy éves fejlesztése, az éles tesztelést októbertől kezdik egy 30 darabos flottával Szöul utcáin.

Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Sikerrel zárult az autóvonat tesztelése
A Európai Bizottság által támogatott Sartre projekt célja, hogy hamarosan olyan autóvonatok közlekedjenek az országutakon, amelyekben a hátul haladó autók vezetői ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.