Osztrák autó német motorral, még nulla sincs a nevében, mégis az a feladata, hogy megváltoztassa a Peugeot-ról alkotott képünket. A magyarországi bemutatón kiderült, vezethetősége és látványos külseje alapján ez sikerülhet is az RCZ-nek.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static3.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc.jpg)
Kicsit olyan az RCZ, mint egy összelapított 308-as
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
2007 márciusában a Peugeot formatervezői azt a feladatot kapták, hogy próbáljanak egy sportkupét álmodni a 308-as alapjaira. A legjobb munka annyira elnyerte a vezetőség tetszését, hogy fél évvel később a Frankfurti Autószalonon már életnagyságú tanulmányautóként mutatták be az RCZ-t. Látva a közönség pozitív reakcióit, a vezetőség hamar kiadta az ukázt: szériamodellt kell belőle készíteni, lehetőleg olyan gyorsan, hogy a márka 200. születésnapján, azaz 2010-ben már meg lehessen vásárolni.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static1.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc2.jpg)
Háromféle színben lehet kérni az alumínium tetőívet
Két és fél év alatt kifejleszteni és gyártásba venni egy új modellt majdhogynem lehetetlen feladat, végül úgy sikerült, hogy az összeszereléssel a kisszériás modellekre specializálódott osztrák Magna Steyrt bízták meg, a különböző prémiummárkák bevált bérgyártóját. Grazban, a cég üzemében készül például a Mercedes-Benz G osztály és az Aston Martin Rapide is, így a minőség vélhetően rendben lesz. A tükröket és néhány apróságot leszámítva a tanulmányautó formája semmit sem változott a kész autóig, megmaradt a feltűnően lapos, karakteres forma, amelynek különlegessége a kétoldalt domborított tető és a kiugró hátsó sárvédők. Szemből viszont nagyon hasonlít a 308-asra, igaz, a jubileumra áttervezett oroszlános embléma még csak az RCZ-n látható.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static4.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc3.jpg)
A harcsaszáj utoljára az RCZ-n tűnik föl, az 508-assal új irányvonalat kezdenek el
Nem sikerülhetett volna ilyen gyorsan a fejlesztőmunka, ha nem bevált alapokra épülne az új kupé. Padlólemeze ugyanaz, amit a Peugeot 308 vagy akár a Citroën C4 Picasso is használ, ez azt is jelenti, hogy elöl hagyományos MacPherson, hátul pedig egy sportautóhoz kissé méltatlan, csatolt lengőkaros, torziós rudas felfüggesztések tartják a kerekeket. Viszont sok példa van rá az autóiparban, hogy egy egyszerű csatolt lengőkart is meg lehet úgy csinálni, hogy ne legyen gátja a sportos menettulajdonságnak, gondoljunk csak a Ford Fiestára, a Renault Clio RS-re, vagy ha már a Peugeot-nál tartunk, az egykori 306 S16-ra vagy a 205 GTI-re.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static9.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc10.jpg)
Apróságokkal dobták föl a 308-as belterét. Hiányzik a jobb oldali kapaszkodó a tetőről
Nem kell aggódni, a 308-as futóművet azért rendesen átalakították a sportos használat igényeit figyelembe véve. Elöl 4,4, hátul 6,3 centiméterrel vannak távolabb egymástól az egy tengelyen lévő kerekek, új lengőkarokat, és toronycsapágyakat, feszesebb gátlókat és stabilizátorokat építettek be, amelyhez jó alapot szolgáltatott a 308-asénál jóval merevebb felépítmény. Maga a karosszéria 14 centiméterrel alacsonyabb, három centiméterrel szélesebb a 308-énál, a tömegközéppont négy centiméterrel került lejjebb. Ennek megfelelően az üléspozíció is sportautósan mély, a keret nélküli, hatalmas ajtókon át mégis könnyű a beszállás. Persze csak előre, hátulra már nehézkes bemászni, és az itteni szükségüléseken ülni rosszabb, mint egy 207 CC-ben, annak ellenére is, hogy a hátsó szélvédő két csinos kis domborítása arra hivatott, hogy növelje a fejteret.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static8.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc11.jpg)
A vészhívó baleset esetén automatikusan hívja a mentőket, a pozíció megadásával. Magyarországon még nem működik, de tíz európai országban már igen. Eddig 3500 embernek segített
Igaz, a Peugeot bevallottan 2+2 ülésesként hirdeti az RCZ-t, ami elvileg azt jelenti, hogy a hátsó ülések csak dísznek, vagy inkább csomagtartónak jók. Nincs ez másként az Audi TT-ben sem, de például a Volkswagen Scirocco is vetélytársnak számít, abban pedig kényelmesen elfér két felnőtt a második sorban is. A Peugeot a kis hátsó helykínálatot a tágas csomagtartóval kompenzálja, amely alig kisebb, mint a 308-asban, és még bővíthető is.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static9.origos.hu/i/1009/20100916peugeotrc6.jpg)
Háromféle színben rendelhető a bőrkárpit, már az új emblémát nyomják bele
Mivel a költségeket azért ésszerű keretek között akarták tartani, a műszerfalat egy az egyben átvették az alsó-középkategóriás Peugeot-ból, annyi különbséggel, hogy a középkonzol tetején trónoló három légbeömlő közül a középső helyére egy elegáns analóg órát tettek amúgy maseratisan - ha 308-asom lenne, biztosan megpróbálnám ilyenre átalakíttatni. Igényes részletek ezen kívül is akadnak, elég csak a bőrülésbe nyomott oroszlános emblémára, a zongoralakk borítású középkonzolra, a lapított aljú sportkormányra vagy az alumínium pedálokra gondolni.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?