Előreláthatóan 2011 nyarára készül el a bő másfél éve tervezett 74 dokkoló állomást magában foglaló, Nyugat-Európában közkedvelt közbringa rendszer. A díjszabás elsősorban a rövid utazásokra ösztönöz: az első fél óra ingyenes lesz.
Másfél éve elsőként írtuk meg: kerékpárkölcsönző rendszer kiépítésén dolgozik a Főpolgármesteri Hivatal és a Magyar Kerékpárosklub. A felmérések szerint van igény a külföldön működő szisztémára, amelynek elékszülését először 2010 őszére igérték, de ez az időpont később 2011-re módosult.
Idén júniusban már komolyra fordult a helyzet: kijelölték azt a hetvennégy dokkolóállomást, ahol egy év múlva ilyenkor szinte ingyen lehet kerékpárt kölcsönözni Budapesten. Ezután országos névadási versenyt indult, amelyen végül az öt döntős elnevezés közül a BuBi név lett a befutó.
A győztes Bubi 9632 voksot kapott, összesen 38 403 szavazat érkezett, hogy mi legyen a jövőre startoló budapesti közbringa rendszer neve. A megvalósító és üzemeltető fővárosi szakcég, a Parking Kft. augusztus elején indította el a másfél hónapos névpályázatot. Az első körben 3727 javaslat érkezett, ezek közül választott ki ötöt egy hét tagú zsűri, amelyekre szeptember 15-én éjfélig lehetett szavazni. A befutó Bubi mögött a sorrend a következőképpen alakult: Bico 9515, Kerékbár 7351, Cimbike 6051, Bérbi 5854 szavazat.

A 74 dokkoló állomás tervezett helye
A Fővárosi Önkormányzat százszázalékos tulajdonú szakcége, a Parking Kft. valósíthatja meg a nettó 1,06 milliárdos projektet, amelyet az Európai Unió maximum 900 millió forinttal támogat. Előreláthatóan 2011 nyarára készülhet el a 74 dokkoló állomást magában foglaló, Nyugat-Európában közkedvelt rendszer. Első körben a Margit híd és a Petőfi híd közötti területet fedi le: a pesti oldalon a Nagykörút-Városliget - Újpesti rakpart, a budai oldalon Széna tér - Margit körút - Duna-part és a Pázmány Péter sétány által határolt, összesen 12,75 km2 területen.
Jövő nyárra 74 darab gyűjtőállomás - Pesten 58, Budán 15, a Margitszigeten pedig 1 darab - épül ki a belváros legforgalmasabb pontjain, 1011 igénybe vehető kerékpárral. Az átlagosan 20 kerékpár tárolására alkalmas gyűjtőállomások egymástól megközelítőleg 500 méterre helyezkednek el. Az éjjel-nappal működő automata gyűjtőállomásokon önkiszolgáló rendszerben lehet majd felvenni, illetve leadni a kerékpárokat. Természetesen minden állomás alkalmas a kerékpárok felvételére és visszahelyezésére.
A regisztrációt követően a kerékpárokat bárki használhatja. A regisztrációs díj a tervek szerint "lekerékpározható" lesz. A tervezett díjrendszer elsősorban a rövid idejű és rövid távolságú utazásokkal számol, s erre ösztönöz. Ennek megfelelően a használat első fél órája ingyenes lesz, a következő fél óra egy darab BKV jegy árának, minden további fél óra pedig két darab BKV jegy árának megfelelő összegbe kerül majd. Használat után fizetni bankkártyával, hitelkártyával vagy akár mobiltelefonnal is lehet majd. A lopásoknak szigorú regisztrációval, a gyűjtőállomások mindegyikén elhelyezett kamerával, valamint egyedi kialakítású, speciális kerékpárokkal igyekeznek elejét venni.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?