Párizsban debütál az Audi Q3

Vágólapra másolva!
A Párizsi Autószalonon bemutatkozik az Audi Q3 szériaközeli változata mellett az RS3 is. Grafikák bukkantak fel az elektromos E-tron kabrióról.
Vágólapra másolva!

Több újdonsággal készül a Párizsi Autószalonra az Audi, a korábban beharangozott S1 és az E-tron sportkocsi-tanulmány kabrió változata mellett lehull a lepel az Q3-ról és az RS3-ról is. A szabadidő-autóval kapcsolatban csak annyit tudni, hogy a francia fővárosban látható változat már szériaközeli lesz, az X1 ellenfelének szánt modellben az ismert motorok felbukkanására lehet számítani.

Érkezik az RS3 is, amelyről az autó egyik vevője számolt be a GermanCarBlognak. Nagy-Britanniában rendelte meg az autót, amelyből a kereskedő tájékoztatása szerint 2700 darab készül, pontosan annyi, mint a BMW 1-es sorozat M-es változatából. Valószínűleg az Audi TT RS 2,5 literes, turbós öthengeres motorját kapja az RS3, 340-360 lóerős teljesítménnyel.

Az elektromos E-tron Spyderről közben gyári eredetűnek mondott grafikák bukkantak fel a neten, az autó ugyanazzal a hajtáslánccal debütál, mint detroiti zárt testvére. 204 lóerőt és 2650 Nm-es csúcsnyomatékot ad le a két elektromos motor, a százas sprintet 5,9 másodperc alatt tudja le a nyitott tetős sportkocsi.