Füstölő autókat ellenőriznek Budapesten és több vidéki városban

Vágólapra másolva!
Közúti környezetvédelmi ellenőrzést kezdett hétfőn Budapesten és több vidéki városban a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A négynapos akció során a környezetszennyező autók tulajdonosai további vizsgálatokra, míg a rendben talált járművek gazdái kisebb ajándékra számíthatnak.
Vágólapra másolva!

Múlt héten a biztonsági öv és a gyermekülés használatát, hétfőtől csütörtökig az autók károsanyag-kibocsátását ellenőrzi a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a főváros mellett Debrecenben, Győrben és Szegeden.

Az ellenőrzésben résztvevők elsősorban a gépkocsik kipufogógázának szennyezőanyag-tartalmát mérik, amihez - az előző év sikeres tapasztalatai alapján - egy olyan eszközt is használnak, amely haladás közben is képes a járművek károsanyag-kibocsátásának vizsgálatára.

Az NKH az akcióval mindenekelőtt a környezetvédelem fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, az ellenőrzéssel az előírások betartását szeretnék elérni, valamint a megengedettnél több káros anyagot kibocsátó járműveket akarják kiszűrni.