Kis- és középkategóriás autó a SsangYongtól

Vágólapra másolva!
Két új modellel a B és D szegmensbe is szeretne beszállni a SsangYong, a lépés kulcsfontosságú a túlélés szempontjából.
Vágólapra másolva!

Hosszú ideje komoly adóssággal küzd a koreai SsangYong, amelyet a Mahindra & Mahindra menthet meg: az indiaiak hamarosan többségi részesedést szerezhetnek a koreai márkában. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a SsangYong vezetői hátradőlhetnek, új modellekkel próbálják biztosítani a túlélést.

A friss hároméves terv egy kis- és középkategóriás autó piacra dobását tartalmazza, ezek népszerűsége kulcsfontosságú lesz. Maximumra szeretné pörgetni magát a márka, ez évi 250 ezer autó gyártását jelenti, melyből százezret az új Korando (képen) szabadidő-autó tesz ki.

Ez a modell a SsangYong első önhordó platformjára épült, a padlólemez módosított változata kerülne a Ford Fiesta és Mondeo méretű típus alá is. Már 2012 végén piacra kerül a kisebb, 2014-től a Chevrolet Volthoz hasonló, konnektoros hibrid is készülhet belőle. A középkategóriás modellbe a Korando dízelmotorjának frissített változata kerül, tervezik a Rodius és a Kyron ráncfelvarrását is.