Ezerkilós karbon sportkocsi a Lamborghinitől

Vágólapra másolva!
Állítólag Sesto Elemento néven mutat be forradalmi tanulmányt a Lamborghini Párizsban.
Vágólapra másolva!

Korábbi hírek ugyan arról szóltak, hogy akár két új modellt is bemutathat a Lamborghini a Párizsi Autószalonon, ám a legfrissebbek már azt is kétségbe vonják, hogy a Murciélago-utód Jota látható lesz a francia fővárosban. Ehelyett a Lamborghini állítólag csak egy tanulmányt állít ki, mely jövőjébe enged bepillantást.

A show-t felvezető negyedik előzetes képéhez az olasz gyár azt az üzenetet mellékelte, hogy "karbon, a hatodik elem." Egy francia oldal szerint ez nem a véletlen műve volt, a lap úgy tudja, hogy kizárólag karbonszálas anyagból készült koncepcióval áll elő a Lamborghini.

Neve Sesto Elemento, mely éppen hatodik elemet jelent, még egy alacsony felbontású fotót is sikerült szerezni róla. 999 kilogrammot nyom a szuperkönnyű sportkocsi, melybe ismeretlen teljesítményű V10-es motort szereltek. 2,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra a már-már félelmetes erejű gép, a konkrétumokra már nem kell sokat várni.