Nem nyújtják meg a Maserati Quattroportét

Vágólapra másolva!
Nem nőnek az új Maserati Quattroporte méretei, mert a márka meg akarja őrizni a modell sportos karakterét.
Vágólapra másolva!

Már tervezik a Maseratinál a Quattroporte következő generációját, amely a Fiat-csoport formatervezési igazgatója, Lorenzo Ramaciotti szerint nem nyúlik meg. Ramaciotti megnyugtatta a rajongókat, hogy a riválisok gyakorlatával ellentétben a Quattroporténél nem cél a hosszúság növelése, mert továbbra is sportos luxusmodellként szeretnék pozícionálni.

Szinte biztos, hogy a jelenlegi hűtőrácsot nem alakítják át, ellenben összkerékhajtással és start-stop rendszerrel is kínálhatják a Quattroportét. 2012-ben várható az új generáció megjelenése, 15 százalékkal lesz könnyebb az aktuális modellnél, szén-dioxid-kibocsátása 25 százalékkal csökken.

Kisebb lökettérfogatú, V6-os és V8-as motorok jelenhetnek meg a kínálatban, tervezik egy ZF-féle nyolcfokozatú automata váltó bevezetését is.