Heten haltak meg az utakon hétvégén

Vágólapra másolva!
Hét közúti balesetben heten vesztették életüket az elmúlt hétvégén.
Vágólapra másolva!

Péntektől vasárnapig összesen 369 baleset történt az utakon. A hét halálos baleset mellett 33 súlyos és 74 könnyű sérüléssel végződött, további 255-nél "csak" anyagi kár keletkezett.

A rendőrség hétvégi közleményében felhívta a figyelmet a járművek megfelelő kivilágítására, és arra, hogy már érdemes felszerelni a téli gumikat.

A hétvégi közúti ellenőrzések során 236 ittas vezetőt igazoltattak a rendőrök, 122 körözött személyt elfogtak, 220 elkövetőt tetten értek, 233 embert pedig bűncselekmény elkövetésének gyanújával előállítottak.