[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> !ALROVAT_NEVE

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Tesztek Fotók Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok
90
100
100

Már állnak a kecskeméti Mercedes-gyár épületei

Gulyás Péter|[origo]|2010. 10. 21., 23:54|Utolsó módosítás:2010. 10. 22., 12:39|

A Mercedes-Benz egy évvel az építkezés megkezdése után csütörtökön tartotta új gyárának úgynevezett bokrétaünnepét Kecskeméten. A 800 millió euróba kerülő üzemből 2012-ben gördül majd ki az első autó, amelyről egyelőre csak annyi biztos, hogy kompakt, tehát az A vagy a B osztály utódja lesz.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A gyár legmagasabb kéménye 55 méterig nyúlik
(Még több helyszíni fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az új gyár a Daimler németországi, rastatti üzemével együtt végzi majd kompakt autók gyártását. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A és B osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd, ezek közül egy kizárólag itt készül majd. Különösen a gazdasági válság óta figyelhető meg, hogy a nagy autógyártók a kisebb modellekre fókuszálnak, a Mercedes is a prémiumkompakt-szegmens kínálatát bővíti, hogy ügyfélcsoportokat nyerjen meg, és új piacokra és kategóriákba törhessen be.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Rolf Windisch, a Daimler tervezésért és fejlesztésekért felelős igazgatósági tagja, Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Frank Klein, a beruházás vezetője a sajtótájékoztatón

Mi készül majd Kecskeméten?

Jörg Prigl, a Mercedes-Benz kompakt autóiért és a Smartokért felelős fejlesztési igazgatója az angol Autocar magazinnak beszélt a Párizsi Autószalonon az új A és B osztályról. Prigl elárulta, hogy teljesen új alapokra, a cégen belül csak MFA-ként (Mercedes Front-drive Architecture) emlegett padlólemezre épülnek az új alsó-középkategóriás típusok. Annyira újszerű az MFA, hogy szabadalommal védené a gyártó.

Lehetővé teszi a platform, hogy elkészüljön a B osztály magas üléspozíciójú utódja, de ugyanígy lehetővé válik egy hagyományos, normál magasságú prémium kompakt gyártása is. Nemcsak belső égésű motorok fogadására képes az MFA, akkumulátornak, üzemanyagcellának, CNG- és hidrogéntartálynak is van helye, így sokféle alternatív hajtáslánc is megjelenhet a közeljövőben. Már biztos, hogy négyféle karosszériatípust építenek az új padlólemezre, a háromajtós A, az ötajtós B mellett valószínuleg egy szabadidő-autó és egy négyajtós szedán jelenhet meg.

Forrás: Mercedes-Benz
A tavalyi BlueZero E-Cell Plus tanulmány az új B osztály hírnöke lehet

Valószínűleg január 29-én jelentik be a szabadalmat, éppen 125 évvel azt követően, hogy Karl Benz megkapta a szabadalmat a Motorwagenre. Az új A és B osztályt szerényen már csak úgy emlegetik a Mercedesnél, hogy új fejezetet nyitnak a gyártó történetében; az MFA-padlólemezes négy modell közül kettő készül majd Kecskeméten.



Az építkezés kitűzött szoros határidőtervének betartása érdekében már a tervezési fázisban egy új technológiát alkalmaztak: a kecskeméti gyár az első a Mercedes-Benz gyárak közül, melynek épületeit, azok műszaki felszereltségét valamint a gyártósorokat teljes mértékben háromdimenziós digitális tervezéssel készítették. Ennek nagy jelentősége volt a kivitelezési munkálatok pontos ütemezése és a határidő-, valamint költségcélok betartása szempontjából, de a németek szerint az is megkönnyítette a munkát, hogy a magyar hatóságokkal nagyon jól együtt tudtak működni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Már harminc hegesztőrobot bekerült a tíz napja fűtött karosszériacsarnokba

Bokrétaünnep

Ha egy újonnan emelt épület falai elérték azt a legnagyobb magasságot, hogy a tetőszerkezet elhelyezése megkezdődhetik, akkor annak örömére, hogy az épületnek legterhesebb és leginkább számottevő munkája, a kőművesmunka nagyobbrészt elkészült, régi szokás szerint az építtető megajándékozza a kőműves-pallért és gyakran az összes kőműveseket és napszámosokat. Mivel ez alkalomból a pallér a ház homlokzatát zászlókkal, lombozatokkal stb. föl szokta díszíteni, innen kapta ez ünnep a bokrétaünnep elnevezést (melyet különben a német kifejezések szó szerinti fordításánál falegyenünnepnek is hívnak). A nagyobb középületek bokrétaünnepe alkalmával a koszorús és fehér ruhás lányoktól környezett pallér egy zöld gallyas, virágos emelvényről áldomást iszik az uralkodó házra, az építtetőre, az építészre, az építőmesterre és a munkásokra, és minden egyes áldomás után az üres poharat ledobván, darabokra töri. Az ácsok is szoktak tartani bokrétaünnepet, ha a fedélszék összes szerkezeti alkotó részeit elhelyezték, és az a belécezésre v. bedeszkázásra készen áll.

(Pallas Nagylexikon)

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Éjjel-nappal dolgoznak, hogy tartsák a szoros határidőket. Balra Helmut Eppel építésvezető

A 800 millió eurós teljes beruházási összeg mellett az eddigi munkákhoz kapcsolódó alábbi statisztikai adatok jól érzékeltetik a projekt méreteit: 2008 óta több mint 150, jórész magyar mérnök, geológus és műszaki tervező dolgozott a 441 hektáron (18 futballpályának megfelelő) elterülő projekten, ők összesen 11500 tervet készítettek. Az építkezéshez közel 35 ezer tonna acélt (közel öt Eiffel-toronynak megfelelő mennyiség), hét kilométernyi kerítést, 160 ezer köbméter betont használtak fel (kb. 18 ezer betonszállító jármű rakományának felel meg), továbbá 2,5 millió köbméter (250 ezer teherautónyi) földet mozgattak meg, és 260 kilométernyi ellátó- és szállítóvezetéket fektettek le.

[origo] címlapon»

Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
    Forrás: Ford Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak.  A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
    Fotó: Gulyás Péter [origo] Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
    Fotó: Balogh Bence [origo] A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
    Forrás: Honda Guruló bárszék a Hondától Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
    Forrás: Ford Aki tovább vadította a Mustangokat Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
70
Száritógép -10% akció AEG Lavatherm T 75470 AH hőszivattyús szárítógép - MOST 5 ÉV extra garanciával- Energiaosztály A-40 %, hőszivattyús szárítási, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD...
188.910 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »