Visszatért a háromkerekű Morgan

Vágólapra másolva!
Márciusban, a Genfi Autószalonon mutatja be új háromkerekűjét a Morgan.
Vágólapra másolva!

Hivatalos képeket hozott nyilvánosságra az új Threewheelerről, vagyis háromkerekűjéről a Morgan. 1909 és 1953 között harmincezer triciklit már legyártott a cég, egy Francia Nagydíjat is nyert vele 1913-ban, a retrólázban most visszatér az autó.

Hivatalosan a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek, a gyártás már jövőre el is kezdődik. 1800 köbcentis Harley-Davidson motort szerelnek bele, a száz lóerős blokk a hátsó kereket hajtja ötfokozatú Mazda-váltón keresztül.

Részben alumínium vázra épül a háromkerekű, súlya 500 kilogramm, százas tempóra 4,5 másodperc alatt gyorsul. Árakat jövőre hoznak nyilvánosságra, 2011-ben 800 autó összeszerelését tervezik. A Morgannak egyelőre fogalma sincs arról, mekkora lehet az érdeklődés a Threewheeler iránt.